Hétfőn kezdődik az érettségi, ismét karantén vár a dolgozatokra
Országszerte több mint 111 ezren vágnak neki a vizsgáknak, amelyeket ebben a szezonban is szigorú védelmi szabályok mentén, létszámkorláttal szerveznek meg.
Országszerte több mint 111 ezren vágnak neki a vizsgáknak, amelyeket ebben a szezonban is szigorú védelmi szabályok mentén, létszámkorláttal szerveznek meg.

Több mint 110 ezer vizsgázóra számít a kormány a tavaszi érettségiszezonban. A szóbelik többségét eltörlik, de az előre hozott vizsgákat nem.

A digitális oktatás egyértelműen az érettségiző évfolyamnak okozza a legnagyobb kihívást.

Tizenhatezer pedagógus kerülhet a központi oltási terv harmadik ütemébe, ennyien már betöltötték a 60. életévüket.

Aki gyengén szerepel az idei érettségin, ezúttal is kap lehetőséget, hogy szóbeli vizsgán javítson.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Volt ott minden.

A baloldali politkusnak nem kellett sokat várnia Menczer Tamás válaszára.

A vidéki, dolgozó embereknek továbbra is a Fidesz a biztos választás – mutatott rá az építési és közlekedési miniszter.

Stabil a kormánypártok előnye.

Rövid időre megállt, majd folytatta a munkáját.

Hivatalosan ezt állítja a szétosztásért felelős minisztérium.

Fűtés nélkül a fagyos télben.

“We have been saying no to mass illegal migration for ten years," Szijjarto says.

A világ 704 klubcsapatát rangsorolták.

Mutatjuk, hol lehet rámenni a Balaton jegére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.