Musk szerint Putyin érdekes döntést hozott
Az amerikai elnökválasztás kapcsán az orosz államfő kijelentette, hogy a demokraták jelöltjét támogatja.
Az amerikai elnökválasztás kapcsán az orosz államfő kijelentette, hogy a demokraták jelöltjét támogatja.

A volt orosz államfő ismét elmondta a véleményét Brüsszelről.

Az orosz elnök Mongóliában tárgyal. Vlagyimir Putyin nem akármilyen ok miatt érkezett az ázsiai országba.

A tervek szerint több kétoldalú megállapodás aláírása várható.

Amerika hatalmas összegekkel támogatta Ukrajnát, hogy védekezni tudjon az orosz csapásokkal szemben.

Az orosz és a palesztin elnök egyeztetett.

Mahmúd Abbász, a Palesztin Állam elnöke hivatalos látogatáson tartózkodik Oroszországban.

Az orosz elnök a palesztin vezetőt fogadja Moszkvában.

Az orosz külügyminiszter-helyettes tett félelmetes bejelentést.

A volt elnök gratulált Vlagyimir Putyinnak a héten a Nyugat és Oroszország között lezajlott fogolycseréhez.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A főpolgármester rendkívüli közgyűlésre előterjesztett javaslata kudarcra van ítélve.

Mintegy 15 ezer hiteligénylést nyújtottak be az Otthon start program kapcsán.

Megdöbbentő olvasmány az 1300 milliárdos megszorításról.

Kihívások, fejlesztések, közép és hosszú távú célok – a 2025-ös MVM Future Talks talk show-n szakértők járták körül az asztronautika jelenét és jövőjét.

Olcsóbb háborúzni még négy évig?

Nézzék meg ezt a videót!

Az EU még több pénzt adna Ukrajnának.

A Szép-kártya az egyik legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma Magyarországon.

Néhány napon belül minden nyugdíjas megkapja a decemberi járandóságát.

Nem csak Kapu Tibor izgult.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.