Orbán Viktor: Isten veled, barátom!
Orbán Viktor végső búcsút vett Wachsler Tamástól.
Orbán Viktor végső búcsút vett Wachsler Tamástól.
A Fidesz egykori országgyűlési képviselője 59 évesen hunyt el márciusban.
Nem az a baj Braun Róberttel, hogy nem tetszik neki Wachsler Tamás munkája, a Kossuth Lajos tér, illetve az Országház építészeti megújítása.
A jegybankelnök 1990-ben a szerdán elhunyt egykori politikus mellett ült az Országgyűlésben.
A miniszterelnök elbúcsúzott a hatvanéves korában elhunyt Wachsler Tamástól.
A Steindl Imre-program vezetője idén részesült a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozat kitüntetésben.
A néhai politikus, a Steindl Imre-program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hatvanévesen hunyt el.
Az egykori politikus hatvanéves volt.
Wachsler Tamás: A háború a történelmi épületek rekonstrukciójának menetére is hatással van.
A Kúria épülete két, két és fél év, az Agrárminisztérium – mivel alá mélygarázst is terveznek – mintegy három év alatt készülhet el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mongólia sportjáról keveset tudunk, de az ország első olimpiai bajnokának története mindenkit megrázott.
Gál András információink szerint elsők között kezdte követni tavaly februárban Magyar Pétert. Szinte a kezdetektől együtt építkeztek, Gál hozta be Nagy Ervint is Magyar mellé.
A FELSZÍN ALATT – A Green Deal nem más, mint a brüsszeli elit öngyilkossági kísérlete.
A baloldali kormány vitatja a statisztika megalapozottságát.
A társadalmi nyomás sikeresnek bizonyult, visszavonulót fújtak Magyar Péter elvbarátai.
A katonai segélycsomag keretében az ukrán vadászpilóták is kiképzést kapnak.
Huszonnyolc kezelésen van túl.
Reviczky Katalin új könyve visszarepít bennünket a századforduló budapesti és bécsi kávéházainak világába.
A társadalmi nyomás sikeresnek bizonyult, visszavonulót fújtak Magyar Péter elvbarátai.
A katonai segélycsomag keretében az ukrán vadászpilóták is kiképzést kapnak.
Huszonnyolc kezelésen van túl.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.