Csíksomlyó: egy biztos, a búcsút megtartják
Korlátozásokra számítani kell a járvány miatt, de most már biztos, hogy idén lesz búcsú Csíksomlyóban. Az esemény kivetítőkön is követhető lesz.
Korlátozásokra számítani kell a járvány miatt, de most már biztos, hogy idén lesz búcsú Csíksomlyóban. Az esemény kivetítőkön is követhető lesz.

Aki Bodajkra zarándokol, az szent elődeink nyomában járhat

A ferencesek által működtetett nemzeti kegyhely az őszi-téli időszakban elcsendesedik, lelki gyakorlatok jönnek.

Október 4-től a szaúdi állampolgárok, illetve a tartózkodási engedéllyel rendelkezők közül naponta hatezren kereshetik fel a mecseteket.
A zarándoklat célja elindulni a kiengesztelődés útján egy békésebb, tisztább, igazabb világ felé.

Korábban a sajtó arról írt, hogy komolyan fontolóra vették a haddzs teljes lemondását idén.
A Nógrád megyei kegyhely is a nemzeti összetartozást jelképező helyszínek közé került.
Indiában befejezte zarándoklatát a Kőrösi Csoma Sándor 200 évvel ezelőtti útját idéző Pengő Zoltán erdélyi újságíró.
Soltész Miklós a trianoni békeszerződés megkötésének 100. évfordulójára utalva kiemelte: ebben az évben különösen fontos a nemzeti összetartozást erősítő csíksomlyói zarándoklat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.

Háromból két hallgató magyar hallgató a világ legjobbjai között jegyzett egyetemre jár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.