Balázs János ad zongoraestet a Zeneakadémián
Balázs János hangversenyével folytatódik október 10-én az MVM Koncertek – A Zongora 1-ben-sorozat a budapesti Zeneakadémián.
Balázs János hangversenyével folytatódik október 10-én az MVM Koncertek – A Zongora 1-ben-sorozat a budapesti Zeneakadémián.
Balogh Ádám, Peter Klimo és Szokolay Ádám jutott be a Zeneakadémia által szervezett Bartók Világverseny szombati nagyzenekari döntőjébe.
A legrangosabb versenyekkel vetekszik a jövő héten kezdődő Bartók Világverseny és Fesztivál – mondta Csonka András, a rendezvény programigazgatója az M1 aktuális csatornán péntek este.
Ma kezdődik a Fesztivál Akadémia Budapest elnevezésű kamarazenei fesztivál a Zeneakadémián, a nyitókoncerten Rebel Káosz című kompozíciója mellett Schubert, Ridout és Vivaldi egy-egy műve hangzik el.
Hat bérletet indítanak útjára a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) a 2019/20-as évadban, a koncerteknek a Zeneakadémia, a Müpa, a Mátyás-templom és a Pesti Vigadó ad otthont.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara ad hangversenyt március 25-én Kovács László vezényletével a budapesti Zeneakadémián.
Az igazi remekművek a csúcson találkoznak, és ott már nem az fontos, hogy egymástól világnézetileg különböző írók hozták létre őket — mondta a 87 éves Czigány György.
David Fray zongoraművész Johann Sebastian Bach Goldberg-variációk című művét adja elő március 4-én a Zeneakadémián az MVM Koncertek – A Zongora sorozatban – közölték a szervezők az MTI-vel.
Liszt Ferencet Budapest és Magyarország arcává kellene tenni, úgy, ahogyan Ausztria a magáénak tudja Mozartot – mondta Vigh Andrea hárfaművész, a Zeneakadémia rektora.
Fassang László orgona- és Boldoczki Gábor trombitaművész koncertje bizonyította, hogy remekül ki tudják egymást egészíteni, együtt hangzásuk egészen rendkívüli.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Októberben a budapesti reptér utasforgalmi növekedése volt a legerősebb Európában.
A Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt tiltakoznak. Gulyás Gergely korábban hangsúlyozta: Magyarország nem avatkozik bele más országok belpolitikájába, de támogatja a politikai üldözött személyeket.
A szlovák miniszterelnök egyeztet az Európai Bizottsággal.
Két külföldi rendszámú autó ütközött.
Két lányt elgázolt.
A konfliktus hátterében három olyan törvényjavaslat áll, amelyek elfogadását így próbálták megakadályozni a Demokratikus Haladó Párt tagjai.
A miniszterelnök több órán át válaszol az újságírók kérdéseire.
Ukrajnában népirtás folyik, ez most már hivatalos, amióta még a tűzszüneti megállapodást is elutasította a szovjet péniszakrobata.
A német kancellár arra kérte a megválasztott amerikai elnököt, hogy az Egyesült Államok az eddigi mértékben támogassa Ukrajnát.
Banai Péter Benő: Az intézkedéseken keresztül a kormány garantálja a jövedelmek emelkedését.
Az Állami Számvevőszék műemlék épületét megrongáló aktivisták nem úszták meg a felelősségre vonást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.