Digitális kiállítóhelyet nyitott a Magyar Nemzeti Múzeum a budapesti Erzsébet téren

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ingyenesen látogatható digitális kiállítóhelyet nyitott hétfőn a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) a budapesti Erzsébet téren, az Akvárium klub bejárata mellett.

Forrás: MTI2022. 05. 10. 11:54

L. Simon László köszönetét fejezte ki a francia államnak és a francia kulturális minisztériumnak az önzetlen és nagyszerű kezdeményezésért, amelynek segítségével az Európai Unió tagállamai között a kultúrák közötti közeledés valósulhat meg. Kiemelte annak fontosságát, hogy a múzeumokat, kiállításokat kivigyék a szabadtérre, ezáltal pedig bevonzzák - elsősorban a fiatalokat - a múzeumi térbe.

Krucsainé Herter Anikó kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a digitális kiállítóhely a 21. század csúcstechnológiáját reprezentálja. A Micro-Folie megálmodói nagyhírű múzeumok műtárgyait hozzák közel az érdeklődőkhöz, és a technika a tárgyak olyan dimenzióit tárja fel előttünk, amelyeket másként nem ismerhetnénk meg - mutatott rá.

Felhívta a figyelmet a digitális tárlat összművészeti kitekintésére, mivel a mintegy kétezer műtárgyon kívül a dizájn, az építészet, az előadóművészet és a tudomány is helyet kap a kulturális térben.

Sophie Sellier francia kulturális attasé elmondta, hogy a 2017-ben kísérleti céllal létrehozott projekt szórakoztató és technológiai kulturális tartalmakat kínál a közönségnek, a 12 alapító között olyan intézmények találhatók, mint a Louvre, a Pompidou Központ és a versailles-i kastély.

Mint kiemelte, a program középpontjában a digitális tárlat áll, amelyet soros EU-elnöksége alkalmából Franciaország a tagországok kulturális kincseivel gazdagított. A Digitális Múzeum európai gyűjteménye a kontinens kulturális és művészeti történetét kívánja elmesélni multidiszciplináris alkotásokon keresztül - mutatott rá, hozzátéve, hogy idén a gyűjteményt 20 európai országban mutatják majd be.

Krucsainé Herter Anikó a megnyitón kitért arra is, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum május 21-22-én rendezi meg a Múzeumok majálisát, amelyen több mint 70 anyaországi és határon túli közgyűjtemény várja a látogatókat a Nemzeti Múzeumban és kertjében.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.