Az Amerikai Repülési és Űrhajózási Intézet három bizottságot hozott létre a technológia, valamint a pilóták és az utasok biztonságára gyakorolt hatások tanulmányozására, továbbá a kormányzati ügynökségekkel és a témával foglalkozó nemzetközi kutatókkal való koordinációra.
„Merőben új területre lépünk” – mondta Ryan Graves, a haditengerészet egykori vadászpilótája és védelmi vállalkozója, aki az AIAA azonosítatlan légköri jelenségek csoportjának társelnöke. Hozzá csatlakozott Ravi Kopparapu, a NASA bolygókutatója, aki a Föld-szerű bolygók lehetséges lakhatóságát tanulmányozza.
Gravesnek saját tapasztalatai is vannak a témában: állítása szerint 2014-ben és 2015-ben ufók lebegtek az általa vezetett F/A–18 Hornet vadászgép felett.
Elmondta, hogy a harmincezer tagot számláló AIAA több tucat tagja – repülőgépipari vállalkozók, kormányzati ügynökségek, agytrösztök és startupok – már csatlakoztak a munkájukhoz. „Több mint harminc éve a NASA-nál dolgozó emberektől” a „technológiai közösségekből érkezőkig” terjed az együttműködők összetétele.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!