A tudósok szerint a pásztorolt jószág a természetvédelemnek is sok jót tehet, a védett növények és állatok szempontjából is kedvezőbb lehet a gondos tartás. A pásztor meg tudja akadályozni egyes foltok túllegelését, más helyeken pedig a legelés elmaradását, mindkettő káros lehet sok ritka fajnak. A pásztor és a természetvédő együttműködéseként visszaszoríthatók a túlzottan elburjánzott fajok (például a sás és a nád) vagy éppen a nem őshonos, tájidegen, úgynevezett inváziós növények, például a japánakác.
Az eredményeket a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai közvetlenül fel tudják használni a vizsgált védett területen, a Peszéri-réteken Kunpeszér határában.
A cikkben említést tesznek egy új szakma képviselőjéről, a természetvédelmi pásztorról is. Mint írják, ő az a pásztor, aki érti elődei tudományát, követi a pásztorhagyományt, de közben érti a modern természetvédelem céljait is. Ez a tudás Magyarországon több száz hektárnyi legelő természetvédelmi célú hasznosítását teheti lehetővé. Ilyen pásztorok már vannak Franciaországban és Spanyolországban, de újabban már Magyarországon is.
Az Ökológiai Kutatóközpont közleménye szerint a cikk témája azért is újszerű, mert egy olyan területről van szó, ami a hagyományos tudományterületek között kimaradt a kutatásból. A jószág takarmányozásával, legelésével foglalkozó agrárkutatók elsősorban vetett, néhány fajból álló, intenzív legelőket vizsgálnak, míg az ökológusok nem figyelik kellően közelről a jószág táplálkozási viselkedését. A pásztoroknak ugyanakkor a világ minden táján ez az egyik fő tudománya: eldönteni, hogy a legelő melyik növényét mikor és hogyan lehet hasznosítani. Molnár Zsolt és kollégái most a pásztorok tudományát kapcsolták össze az ökológiai, a mezőgazdasági és a természetvédelmi kutatásokkal.
A városi vadvilág alkalmazkodott az ember életmódjához
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!