„A maratoni olyan, mint egy hosszú utazás” – Interjú Csere Gáspár olimpikonnal

Karácsony előtt lett édesapa az olimpikon maratoni futó Csere Gáspár, aki mesélt szüleiről, a családjáról, a hosszútávfutásról, a vele járó küzdelemről, mély vallásosságáról és arról, hogy lehetett volna profi jazzdobos is – olvasható a CsupaSport cikkében.

Csere Gáspár számra édesapja szolgált mintaként, aki inspirálta a sportolásra Fotó: Tumbász Hédi Forrás: Nemzeti Sport

– Hogyan alakult ki, hogy inkább a hosszú távokhoz kezdett kötődni?

– Már kisgyerekkoromban eldőlt – kezdte Csere Gáspár a Nemzeti Sportnak adott interjújában. – Egyrészről megmagyarázhatatlan módon megtetszett a hosszútávfutás, másrészről van hozzá kézzelfogható történetem is. A családban volt előttem egy minta, édesapám ugyanis amatőr hosszútávfutó volt. A nyolcvanas években a teljesítménytúrákhoz és a hegymászáshoz szükség volt futásra is, a kilencvenes években pedig elkezdett utcai versenyeken indulni, a budapesti maratoni, félmaratoni viadalokon és a Vivicittán. Ilyenkor én is mentem neki szurkolni, ami nagy hatással volt rám –

apu szerettette meg velem, és eleinte motivációt jelentett, hogy utolérjem őt.

Csere Gáspár számra édesapja szolgált mintaként, aki inspirálta a sportolásra
Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

– Később volt önök között egy kis versengés?

– Tinédzserkoromban még egy kicsit igen, aztán én komolyabban kezdtem futni. Hamar közel kerültem az atlétikához, és mivel jöttek a sikerek, úgymond benne ragadtam. Elsős általános iskolásként, hétévesen írattak be a Budafoki MTE atlétikai szakosztályába, és akkoriban még minden versenyszámot kipróbáltam, az inkább amolyan kölyökatlétika volt. Ezzel párhuzamosan már indultam utcai futásokon is, amelyek nagyon megtetszettek, és tízévesen átmentem jelenlegi klubomba, a BEAC-ba, mert oda járt az egyik nővérem, így tudtam, hogy van közép- és hosszútávfutó-szakága.

Tíz és tizennégy éves korom között hatszáztól háromezer méterig minden távon elindultam,

utcán pedig tíz kilométeres versenyeken is, és számos bajnoki címet szereztem, mellette kipróbáltam a mezei futást is. Már tizenkét évesen jelenlegi edzőm, Szabó Imre irányítása alá kerültem, akinek nagyon sokat köszönhetek, hogy a futás mellett maradtam, és ennyi sikert el tudtam érni.

Csere Gáspár elsõként ér célba a 33. Spar Budapest Maratonon
MTI Fotó: Máthé Zoltán

– Valamilyen csapatsporthoz sosem került közel?

– Szóba sem jött, mert a családi légkör olyan volt, hogy az egyéni teljesítmény állt a középpontban, a kihívásokban én is igyekeztem helytállni. Úsztam, síeltem, és amikor találkoztam valamilyen új sporttal, az inkább egyéni volt.

A szüleim sosem erőltették, dönthettem volna akárhogy, de a csapatsport nem hiányzott soha, sosem csavarta el a fejemet.

Otthon sem néztük a tévén, pedig már akkor is aktív sportfogyasztók voltunk. Fociban követem a válogatott meccseit, és nézem a nagyobb világversenyeket, de napi szinten nem foglalkozom vele. Egyébként még a nemzetközi futást is csak az elmúlt években kezdtem el jobban követni.

Csere Gáspár a riói olimpia előtt
MTI Fotó: Kovács Attila

– A két fő távja közül a félmaratonit vagy a maratonit szereti jobban?

– A maratoni távon rengeteg tapasztalatot szerez az ember, a félmaratoni kiegyenlítettebb és átláthatóbb, ezért sokáig az utóbbit szerettem jobban. De ez idővel megfordult, mert a maratoniban van valami különleges, ami a félmaratoniban nincs meg. Most már kicsit a hosszabb táv felé billen a mérleg nyelve, annak ellenére, hogy azért ott voltak nagy megpróbáltatásaim és kudarcaim is. Egyrészt a kettő közül ez az olimpiai szám, nagyobb a presztízse, és nehezebb helytállni, másrészt úgy érzem, a tehetséget, amit kaptam, a maratoniban tudom jobban kihozni magamból.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.