– Hogyan alakult ki, hogy inkább a hosszú távokhoz kezdett kötődni?
– Már kisgyerekkoromban eldőlt – kezdte Csere Gáspár a Nemzeti Sportnak adott interjújában. – Egyrészről megmagyarázhatatlan módon megtetszett a hosszútávfutás, másrészről van hozzá kézzelfogható történetem is. A családban volt előttem egy minta, édesapám ugyanis amatőr hosszútávfutó volt. A nyolcvanas években a teljesítménytúrákhoz és a hegymászáshoz szükség volt futásra is, a kilencvenes években pedig elkezdett utcai versenyeken indulni, a budapesti maratoni, félmaratoni viadalokon és a Vivicittán. Ilyenkor én is mentem neki szurkolni, ami nagy hatással volt rám –
apu szerettette meg velem, és eleinte motivációt jelentett, hogy utolérjem őt.
Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport
– Később volt önök között egy kis versengés?
– Tinédzserkoromban még egy kicsit igen, aztán én komolyabban kezdtem futni. Hamar közel kerültem az atlétikához, és mivel jöttek a sikerek, úgymond benne ragadtam. Elsős általános iskolásként, hétévesen írattak be a Budafoki MTE atlétikai szakosztályába, és akkoriban még minden versenyszámot kipróbáltam, az inkább amolyan kölyökatlétika volt. Ezzel párhuzamosan már indultam utcai futásokon is, amelyek nagyon megtetszettek, és tízévesen átmentem jelenlegi klubomba, a BEAC-ba, mert oda járt az egyik nővérem, így tudtam, hogy van közép- és hosszútávfutó-szakága.
Tíz és tizennégy éves korom között hatszáztól háromezer méterig minden távon elindultam,
utcán pedig tíz kilométeres versenyeken is, és számos bajnoki címet szereztem, mellette kipróbáltam a mezei futást is. Már tizenkét évesen jelenlegi edzőm, Szabó Imre irányítása alá kerültem, akinek nagyon sokat köszönhetek, hogy a futás mellett maradtam, és ennyi sikert el tudtam érni.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
– Valamilyen csapatsporthoz sosem került közel?
– Szóba sem jött, mert a családi légkör olyan volt, hogy az egyéni teljesítmény állt a középpontban, a kihívásokban én is igyekeztem helytállni. Úsztam, síeltem, és amikor találkoztam valamilyen új sporttal, az inkább egyéni volt.
A szüleim sosem erőltették, dönthettem volna akárhogy, de a csapatsport nem hiányzott soha, sosem csavarta el a fejemet.
Otthon sem néztük a tévén, pedig már akkor is aktív sportfogyasztók voltunk. Fociban követem a válogatott meccseit, és nézem a nagyobb világversenyeket, de napi szinten nem foglalkozom vele. Egyébként még a nemzetközi futást is csak az elmúlt években kezdtem el jobban követni.
