Amerikai és kínai tudósok a Nature Aging című tudományos folyóiratban publikálták ezzel kapcsolatos tanulmányukat. Mint írták: az ennél jelentősen több vagy kevesebb alvás a mentális egészség romlásával és a rosszabb mentális teljesítménnyel hozható összefüggésbe.
Kiszámolták a tudósok, mennyi alvásra van szüksége egy felnőtt embernek
A középkorú és idős emberek számára hét óra alvás az ideális alvásmennyiség egy nemzetközi kutatás szerint.

A Cambridge-i Egyetem és a sanghaji Fudan Egyetem tudósai majdnem félmillió 38 és 73 év közötti felnőtt adatait vizsgálták meg a UK Biobank brit adatbázisból. A vizsgálatban résztvevőket alvási szokásaikról, mentális egészségükről és jólétükről kérdezték, és egy sor kognitív tesztet is végeztettek velük. Csaknem 40 ezer résztvevő esetében a kutatók megkapták az agyukról készült MRI-felvételeket és a genetikai adataikat is.
Az adatok elemzéséből kiderült, hogy a túl rövid, de a túl hosszú alvás is összefüggésbe hozható a kognitív teljesítmény csökkenésével – az érintettek lassabban teljesítették a teszteket, és gyengébb volt a figyelmük, valamint rosszabb a problémamegoldó képességük.
A kutatók azt is megállapították, hogy a túl sokat vagy túl keveset alvó embereknél gyakrabban jelentkeztek a szorongás és a depresszió tünetei, és rosszabb volt a közérzetük.
Az eredmények birtokában a kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy különösen idős korban nagyon fontos a jó alvás.
Borítókép: illusztráció (Fotó: Pexels)
További Életstílus híreink
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Újabb részletek Orbán Viktor szenzációs bejelentéséről - videó

Szentkirályi Alexandra elbúcsúzott Karácsony Gergelytől

Már meg is született Vajna Tímea kislánya? Ő lehet az első a családban

A Gubacsi-híd leszakadt gyalogos felüljárójáról egyeztetett Szentkirályi Alexandra

Yamal akkora hisztit csapott, a Barcának elege van belőle

Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó

A luxusfeleség: Olena Zelenszka

Órási bravúrral jutott tovább a második fordulóból Gálfi Dalma Wimbledonban

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené

Zalatnay Sarolta könyörtelenül leleplezte Koncz Zsuzsa féltve őrzött titkát

Különleges dámszarvas született a Budakeszi Vadasparkban + fotók

Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere