Lehet őket félteni, sőt kell is, de egyvalamit nem tehetünk: nem zárhatjuk ki az internetet a gyerekeink életéből, hiszen ma már a neten keresztül tanulnak, szórakoznak, tartják a kapcsolatot a barátaikkal. Ugyanakkor nem szeretnénk,ha a csemeténk folyton a neten lógna, internetezéssel töltetné a szabadidejét. Hogyan csökkentsük balhémentesen a képernyőidőt? – ehhez ad ötleteket Will Geddes brit kiberbiztonsági szakember a Szülők nagy mobilkönyvében.
Európában a tizenévesek mintegy harmada naponta több mint hat órát tölt internetezéssel, és 91 százalékuk – vagyis szinte mindannyian – úgy vélik, hogy ez teljesen rendben van.
A túlzásba vitt kütyüzés azonban számos testi-lelki tünetet eredményezhet – többek között nyaki és ízületi, illetve látás- és hallásproblémákat, figyelemhiányt, türelmetlenséget –, de ronthat a gyerek önbecsülésén, beleszólhat szociális kapcsolataink egészséges fejlődésébe is.
A mobilképernyők csilli-villi világa mágnesként vonzza a gyerkőcöket: a kutatások szerint ugyanis minden üzenet, komment, e-mail pittyenése röpke boldogságot, sőt izgalmat vált ki, ezért nyúlnak újra és újra a mobil után, további pozitív élményekre vágyva.

Fotó: pexels
Egyszerű praktikák a függőség ellen
Tiltsuk le az értesítéseket! – A mobil szinte mindenről értesítést küld, de nem kell valamennyi applikáció vagy közösségi oldal üzenetére reagálni. Érdemes csak azokat a jelzéseket engedélyezni, amikor valaki közvetlenül kíván kommunikálni a gyermekünkkel.
Szürke árnyalatú kijelző – A különböző színek stimulálják az érzékszerveinket. Ha levesszük a színeket, a gyerek valószínűleg ritkábban pillant rá a telefonjára.
Ne zavarjanak! üzemmód – Egy iskolásnak vélhetően nem kell minden pillanatban elérhetőnek lennie, de beállíthatunk kivételeket is, így biztosan nem marad le a valóban fontos hívásról. Éjszakára mindenképpen ajánlatos a Ne zavarjanak! üzemmódot bekapcsolni, mert a lámpaoltás utáni mobilozásnak a napközbeni álmosság, fáradtságérzés a következménye.
30:60 perc – Ha nem házi feladatról van szó, aligha akad olyan online tevékenység, amihez a gyereknek 30 percnél több időre van szüksége. A szempanaszok és az ízületi károsodások megelőzése érdekében a félórányi képernyő előtt töltött idő után következzen 60 perces más, aktív tevékenység.