Jutott pénz emelésre
A tanév utolsó két hetére ismét megnyitották az iskolákat, ekkor felzárkóztatást kaptak a lemaradók. A nyári szünet nyugalmában még örülni is volt minek: a pedagógusok fizetését tíz százalékkal, a szakképzésben oktatókét átlagosan harminc százalékkal emelte a kormány.
Szeptemberben újra személyes oktatás indult, de maradt a maszk, a védőtávolság és a folytonos fertőtlenítés, sőt csakhamar belépett a sorba a kötelező lázmérés is.
A járvány második hullámában már az volt a cél, hogy minél tovább tantermi körülmények között folyhasson a nevelés, s ha valahol meg is jelenik a vírus, akkor néhány osztály, egy-egy iskola ideiglenes elkülönítésével szakítsák meg a terjedési láncot.
Újítások a vírus árnyékában
Az új tanév sok reformot is hozott: kiteljesedett az ingyenes tankönyvellátás, félezer intézményben munkába álltak az iskolaőrök, szigorították az iskolai erőszak szankcionálását. Az első, ötödik és kilencedik évfolyamon életbe lépett a módosított Nemzeti alaptanterv és a hozzá kapcsolódó kerettantervek. A változás új tantárgyakat, módosított óraszámokat, a tanároknak nagyobb szakmai szabadságot, a diákoknak kevesebb tananyagot hozott. A szakképzésben minden tanulóra kiterjedő ösztöndíjrendszert vezettek be. Elindultak az ötéves technikumok, a hároméves képzést nyújtó szakképző iskolák, újraszabták az OKJ-rendszert, az iskolaelhagyás ellen pedig új felzárkóztató képzésekkel (például orientációs év) vették fel a harcot.
Az iskolákban mindeközben továbbra is viszonylag hatékonyan sikerült fékezni a vírus terjedését, az őszi érettségin már a szóbeli vizsgákat is megtartották.
Novemberben aztán világossá vált, hogy nem kerülhető el az újabb szigorítás, igaz, a digitális tanrendet ezúttal csak a középiskoláknak és a felsőoktatásnak írták elő. Letesztelték a pedagógusokat is, a szűrés a vártnál alacsonyabb átfertőzöttséget mutatott: az érintettek alig két százaléka bizonyult pozitívnak. Annak érdekében, hogy az új évben se szabaduljon el a vírus, a téli szünet alatt fertőtlenítették az intézményeket, és az elmúlt két napban ismét letesztelték az önként jelentkező iskolai, óvodai dolgozókat. Hogy az újabb ellenőrzés milyen eredményt hoz, várhatóan napokon belül kiderül.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!