A WHO alapvető céljairól egy korábbi cikkemben már írtam, mégpedig július 26-án, meglehetősen harcias címmel: „A WHO lesz a Világkormány első változata? Ha igen, azonnal ki kell lépnünk belőle!”.
Állításomat fenntartom, sőt azért írok újra a témáról, mert a helyzet veszélyesebb lett.
Először is egy mondat erejéig a lényegről:
a WHO, s annak kommunista, terrorista múltú vezetője, Tedros Abraham Gebrejesus a jövő évi májusi közgyűlésen el akarja érni – s persze a mögötte álló Nagyfiúk -, hogy minden, a járványokkal, pandémiával kapcsolatos kérdésben a WHO rendelkezzen, a nemzetállamoktól pedig egyszerűen elveszik az önálló cselekvés lehetőségét.
Magyarul, a nemzetállamok elveszítik e téren a szuverenitásukat (s ez meggyőződésem egy folyamat kezdete lenne). A zárójeles megjegyzésemet egyébként szerintem nagyon sokan pontosan tudják és ismerik, csak nem beszélnek róla…
Azonban láthatóan bizonyos akadályokba ütköznek, a dolog nem működik úgy, mint mikor a kés átmegy a vajon.
Na természetesen nem az Európai Unió részéről jön az ellenállás, mert Brüsszel, mint egy alázatos pulikutya, hatalmas bólogatásokkal és nyelvcsapásokkal felel a WHO és a Gebrejesus névnek cseppet sem megfelelő elnök elképzeléseire.
Tehát Ursula von der Leyen-től természetesen semmilyen ellenállásra nem számíthatunk. Hogy egyes tagországok mit tesznek, az még nem világos számomra.
Viszont a déli és latin-amerikai országok közül sokan ellenállnak ennek a diktatórikus-totalitárius törekvésnek, mely a világ átrendeződésének első nagy kísérlete lenne. Afrika ébredezik, ők még emlékeznek Bill Gates hírhedt afrikai oltási kísérleteire, amely rengeteg szenvedést okozott főleg a terhes vagy gyermeket akaró nőknek. Afrika, mint manapság látjuk, már nem hisz a Gebrejesus-i könnyeknek…
És azért természetesen van ellenállás a WHO-világkormányzás ellen Európában, a nyugati világban is, nem államok, hanem civilek, jogászok részéről. Korábbi cikkemben már beszámoltam róla, hogy tíz döntően uniós ország jogászaiból álló csoport lépett fel a WO törekvéseivel szemben, de legalább olyan fontos megemlíteni például a CitizenGo nevű nemzetközi konzervatív, szuverenista civil szervezetet is, mely több tízezer tagot számlál, többek között számos magyart is; ez a szervezet is dicséretes aktivitással lép fel – a saját lehetőségein belül – a WHO ördögi terve ellen.