2. Az Orbán-kormány totális diktatúrát épített ki, melynek során megszüntette a hatalommegosztás intézményeit, lebontotta a jogállamot.
3. Érvényesül a Führerprinzip (vezérelv), Orbánnak mint vezetőnek teljhatalma van.
4. A kormány meghirdette a magyar faj felsőbbrendűségét a többi nációval szemben.
5. A hatalom fegyverkezik, s agresszív terjeszkedésbe kezd (mondjuk a kisantanttal szemben).
6. A hatalom a zsidóságot törvényileg háttérbe szorítja és azon töpreng, mi legyen a „végső megoldás”.
A nácizmus legfontosabb ismérveinek felsorolása, s annak a magyar valósághoz való viszonya – remélem legalábbis – magáért beszél.
Mintha lennének pártok a parlamentben és mintha éppen leváltani készülnének az Orbán-kormányt, mintha az Alkotmánybíróság még mindig működne, mintha a Kúria éppen most engedélyezné a „trafikos” népszavazást, mintha éppen 2010 óta érvényesülnének igazán az emberi és állampolgári jogok, különös tekintettel a gyülekezési jogra (szemben 2006-tal!), mintha a bíróságok és ügyészségek nem éppen a kormány szája íze szerint cselekednének, mintha a kormány javítani tudta volna viszonyát a környező országokkal, a V4-ekkel az egyenrangúság szellemében stb., stb.
S mintha a kormány jövőre Holokauszt-évet hirdetett volna, mintha nemrég néhány amerikai demokrata képviselő dicsérte volna meg az Orbán-kormányt az antiszemitizmus elleni ádáz küzdelmükért, mintha Ilan Mor izraeli nagykövet a magyar zsidó kultúra reneszánszáról beszélne, s mintha éppen a napokban született volna döntés a holokauszt gyerekáldozatairól emlékező múzeum felállításáról a józsefvárosi pályaudvaron. Mi kell még, fiúk?
De persze tudjuk: nem kell és nem lehet tételesen komolyan venni a Magyar Narancs „szellemes” „bonmot”-ját. Hiszen amikor azt írják le, hogy a Fidesz náci párt, pusztán arról tudósítanak bennünket immáron milliomodszor, hogy nem szívelik a Fideszt és persze Orbán Viktort. Ezt így – kellő humorral és jó adag fölénnyel – kell kezelni.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!