Szerencsére nem is hagytuk magunkat, és ezt jól tettük, mert láthatóan sem Dánia, sem Portugália, sem Finnország, és – minő meglepetés! – Ausztria sem tiltakozott a műsor ellen. Tiltakozott viszont a magyar kormány, Kumin Ferenc államtitkár, a svédországi magyar nagykövet asszony és svédországi magyarok.
És az igazi csavar – stílusosan a svédcsavar – itt következett. A svéd közszolgálati csatorna sérelmezte, hogy a magyar nagykövet asszony véleményt formált a műsorról, illetve arra kérte a tévé vezetőjét, hogy keresse fel hivatalában. Azt közölték, hogy ilyen nyomásgyakorlást legutóbb a vasfüggöny lehullása előtt tapasztaltak. A műsor egyik készítője, Kristofer Lundström pedig úgy nyilatkozott, hogy bár jól érezte magát a forgatás alatt Magyarországon, a magyar reakciók miatt nem szívesen tér vissza országunkba
Ezek után a svéd csatorna interjút készített a magyar nagykövettel, s ordító tendenciózussággal arról érdeklődött, hogyan áll a nagykövetünk a sajtószabadsággal, illetve kezdeményez-e Magyarország hivatalos eljárást a svéd kormánnyal szemben
Aranyos, nem?
Mi is történik itt valójában?
A svéd közszolgálati televízió hazug és előítéletes módon porig alázza Magyarországot (igen, Magyarországot!), förtelmes helynek mutatja be, amely – na igen, már megint – Európa szégyene. Ez ellen természetes módon fellépünk, védjük érdekeinket és becsületünket, mire a svéd csatorna azzal vádol bennünket, hogy nem tiszteljük a sajtószabadságot, és diktatórikus, hidegháborús eszközökkel próbáljuk elhallgattatni az igazság svéd bajnokait.
Értik, ugye? Kapunk egy hatalmas pofont az utcán, erre védekezésképpen visszaütünk, minek következtében a támadó garázdasággal és tettlegességgel vádol meg bennünket. Ügyes
És ezen a ponton kell észnél lennünk: a sajtószabadság itt nagyon álságos érv a svédek részéről. A sajtószabadság ugyanis – különösképp a közszolgálati médiában – nem az előítéletesség, a torzítás és a befeketítés szabadsága. Hanem a tárgyilagosságé, sine ira et studio.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!