Még fáj, fáj, fáj minden (nem csók, hanem) Bajnai

És tessék, a történelem ismétli önmagát: eltelt négy év, s Bajnai megint itt van, megint jő és megint kopogtat.

Bajnai Gordon négy évvel ezelőtt, amikor az állampolgárok megkérdezése nélkül – tehát a demokráciát megkerülve – miniszterelnök lett, pontosan ugyanazt mondta, mint most, négy évvel később: fájni fog.

Fájó, hogy Bajnai Gordon úgy beszél, mint egy gépezet: időszakoktól, körülményektől függetlenül csak az jön ki belőle, hogy ami következik, az fájni fáj. Az embernek óhatatlanul az az érzése támad, hogy – akárcsak Bokros Lajos – leginkább Mórickára hasonlít, akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe. Vagyis ha éppen miniszterelnöknek készül, akkor automatikusan így szól: ez most fájni fog.

Unalmas ez már, Bajnai úr.

Persze érdekes ember Bajnai Gordon, mert sohasem ő akar lenni miniszterelnök, hanem felkérik rá. 2009-ben, miután a szocialisták és a szabad demokraták lényegében mindent tönkretettek ebben az országban, amit lehetett, kerestek egy balekot, aki elviszi a balhét, és zokszó nélkül, érzelemmentes hentes és mészáros módjára egy év alatt elvégzi a legbrutálisabb megszorításokat.

Igaz, az első felkérésre még nemet mondott, de miután a Nagy Miniszterelnök-kereső – amelynek a végén még Gyuszi bácsi, a házmester sem vállalta a nemes feladatot – csúfos kudarcot vallott, Bajnai megértette az idők szavát: az országnak őrá van szüksége. Nos, Bajnai jött, és ez valóban fájt.

És tessék, a történelem ismétli önmagát: eltelt négy év, s Bajnai megint itt van, megint jő és megint kopogtat. S ami a legszebb benne: ismét felkérték. Ezúttal azonban nem Gyurcsány és társai, hanem akik mögöttük állnak: az amerikai demokraták, Clinton asszony, Soros úr, Charles Gati, fontos és lényeges befektetői és pénzügyi körök, amelyek együtt és közösen vallják: Magyarországnak ismét olyan „gazdaságpolitika” kell, amely fájni fog.

De hát szükség van Bajnaira – hiszen Gyurcsányt most egy ideig jegelni kell –, hiszen a „befektetői köröknek” és a kezükben tartott bábszerű amerikai politikusoknak az a határozott véleményük, hogy Orbán Viktorral Magyarország elbitangolt a nyájtól a nemzeti szuverenitás mocskába, ahonnan gyorsan vissza kell hozni a helyes és egyetlen útra.

Márpedig Bajnai igyekszik megfelelni a megbízóinak. Tudja jól, hogy az ő üzleti pozíciói csak addig maradnak töretlenek és makulátlanok, amíg a bankok, a multik és a neoliberális „gondolkodók” által imamalom-szerűen ismétlődő mantra, a megszorítások mantrája érvényesül hazánkban. Tudja jól, hogy ennek kell megfelelnie, különben leveszik róla a kezüket. Úgyhogy nem tehet mást: ha éppen felkérik, akkor mint egy elakadt hanglemez, hajtogatja: fájni fog.

És tényleg: már a Hajdú-Bétnek beszállító libatenyésztőknek is fájt. Csak Bajnainak nem fáj semmi. Mert ő az érzelemmentes, hűvös, racionális és liberális „szakember”. Ha ő beszél, mindenkinek el kell ájulnia a félelmetes és megkérdőjelezhetetlen – a világ vezetői által támogatott – szakmai kompetenciájától.

Pusztán egyetlen baj(nai) van: éppen ez, a négyévenkénti, helyzettől és körülményektől független „fájni fog”-zsolozsmázás mutatja meg a legárulkodóbban, hogy Bajnai esetén nem szakértelemről és mély, alapos elemzésről van szó, hanem a neoliberális ideológia időtől és tértől független, enigmatikus erejű kisugárzásáról. Arról az ideológiáról, amely szerencsére már az egész világon recsegni-ropogni kezdett, ám globális körök még igyekeznek mesterségesen életben tartani.

Bizony, Bajnait még Lenin is megdorgálná, aki még a „konkrét helyzet konkrét elemzése” elvét vallotta.

Bajnai azonban képtelen arra, hogy különbséget tegyen a 2009-es és a 2013. novemberi helyzet között. Akkor ugyanis éppen ők, szocik és liberálisok nyakig eladósították és csődközeli helyzetbe juttatták az országot, miközben a felvett, hatalmas mértékű hitelek szőrén-szálán eltűntek. Minden makrogazdasági mutatónk a mélyponton volt, Magyarország a régióban éllovasból sereghajtó lett. S ekkor jött szinte már-már természetesen a Bajnai-féle „fájni fog”, amely arról szólt, hogy az általuk elkótyavetyélt kölcsönöket a lakossággal fizettették vissza.

Most viszont, hála az Orbán-kormány paradigmatikusan más, ember-, és nem pénzcentrikus gazdaságfilozófiájának, kimásztunk a gödörből, és egyik napról a másikra igen biztató makrogazdasági adatokról kapunk hírt. A kormányzati gazdaságpolitika tehát úgy működik, hogy közben „nem fáj”.

És akkor előjön ismét Bajnai, és az ökör következetességével bánatosan azt búgja: fájni fog.

Bajnai úr! Nem kell ám minden feladatot elvállalni, főleg ha az embernek mindig kívülről súgják, hogy mit kell mondania.

És bele lehet törődni a vereségbe, amely az országnak bizonyosan nem fog fájni.