Még fáj, fáj, fáj minden (nem csók, hanem) Bajnai

És tessék, a történelem ismétli önmagát: eltelt négy év, s Bajnai megint itt van, megint jő és megint kopogtat.

Márpedig Bajnai igyekszik megfelelni a megbízóinak. Tudja jól, hogy az ő üzleti pozíciói csak addig maradnak töretlenek és makulátlanok, amíg a bankok, a multik és a neoliberális „gondolkodók” által imamalom-szerűen ismétlődő mantra, a megszorítások mantrája érvényesül hazánkban. Tudja jól, hogy ennek kell megfelelnie, különben leveszik róla a kezüket. Úgyhogy nem tehet mást: ha éppen felkérik, akkor mint egy elakadt hanglemez, hajtogatja: fájni fog.

És tényleg: már a Hajdú-Bétnek beszállító libatenyésztőknek is fájt. Csak Bajnainak nem fáj semmi. Mert ő az érzelemmentes, hűvös, racionális és liberális „szakember”. Ha ő beszél, mindenkinek el kell ájulnia a félelmetes és megkérdőjelezhetetlen – a világ vezetői által támogatott – szakmai kompetenciájától.

Pusztán egyetlen baj(nai) van: éppen ez, a négyévenkénti, helyzettől és körülményektől független „fájni fog”-zsolozsmázás mutatja meg a legárulkodóbban, hogy Bajnai esetén nem szakértelemről és mély, alapos elemzésről van szó, hanem a neoliberális ideológia időtől és tértől független, enigmatikus erejű kisugárzásáról. Arról az ideológiáról, amely szerencsére már az egész világon recsegni-ropogni kezdett, ám globális körök még igyekeznek mesterségesen életben tartani.

Bizony, Bajnait még Lenin is megdorgálná, aki még a „konkrét helyzet konkrét elemzése” elvét vallotta.

Bajnai azonban képtelen arra, hogy különbséget tegyen a 2009-es és a 2013. novemberi helyzet között. Akkor ugyanis éppen ők, szocik és liberálisok nyakig eladósították és csődközeli helyzetbe juttatták az országot, miközben a felvett, hatalmas mértékű hitelek szőrén-szálán eltűntek. Minden makrogazdasági mutatónk a mélyponton volt, Magyarország a régióban éllovasból sereghajtó lett. S ekkor jött szinte már-már természetesen a Bajnai-féle „fájni fog”, amely arról szólt, hogy az általuk elkótyavetyélt kölcsönöket a lakossággal fizettették vissza.

Most viszont, hála az Orbán-kormány paradigmatikusan más, ember-, és nem pénzcentrikus gazdaságfilozófiájának, kimásztunk a gödörből, és egyik napról a másikra igen biztató makrogazdasági adatokról kapunk hírt. A kormányzati gazdaságpolitika tehát úgy működik, hogy közben „nem fáj”.

És akkor előjön ismét Bajnai, és az ökör következetességével bánatosan azt búgja: fájni fog.

Bajnai úr! Nem kell ám minden feladatot elvállalni, főleg ha az embernek mindig kívülről súgják, hogy mit kell mondania.

És bele lehet törődni a vereségbe, amely az országnak bizonyosan nem fog fájni.