Milyen az EU-konform disznótor?

A szakterületen járatlan külső szemlélő akár azt is hiheti, hogy a tény, miszerint Gyulán, a III. Böllér Napok csapatversenyét éppen egy csabai társaság nyerte, feszültséget okozhat a két szomszédvár között. Aki így gondolkozik, alaposan téved, ugyanis ezek a versengők nemcsak, hogy végtelenül szelídek voltak, és félelmet keltő vágóeszközeiket is csupán az étkek aprítására használták, hanem egymással is kifejezetten jó barátságban töltötték a vetélkedési időt - nem is szólva a versenyt követő, fehér asztal melletti kiértékelő időszakról.

Sem a gyulai és békéscsabai kolbászok, sem pedig készítőik között nincs semmiféle konkurenciaharc – vallották egybehangzóan a vetélkedés résztvevői. Ha van küzdenivalójuk, az inkább közös, és a Békés megyei térség különféle hátrányainak csökkentésére irányul. Ennek a felzárkózásnak lehet eszköze a történelmi emlékek, a fürdőkultúra és több más, helyi érték mellett a gasztronómia is, ezen belül az ételek, a hús- és halfélék meglepően széles választéka. Ebbe a képbe kell belehelyezni a kolbászt és az egész böllérversenyt, hangsúlyozza a nyertes csabai csapat vezetője, Huszár Endre, hozzátéve, hogy mindehhez magas szintű szakmai tudás és szív egyaránt szükségeltetik. Neki például esze ágában sincs tokaji aszú előállításával próbálkozni, nem vinné rá a szíve – csabai és gyulai kolbászt, sőt, békési pálinkát viszont annál szívesebben készít.

A böllérversenyen egyébként tizenhat, egyenként hatfős csapat indult, valamennyien kaptak egy-egy fél disznót feldolgozásra, ezzel kellett valóságos házi disznótort rögtönözni. A végső győztes elitgárdát a mintegy 150 főt számláló csabai kolbászklub tagjaiból válogatták ki. Merthogy ilyen is van, civil szervezetként működik, ápolva a helyi, csaknem évszázados kolbászkészítő hagyományokat. A tagoknak megvan a közös tennivalója, szakmai fóruma, havonta egyszer összejönnek, tagdíjat is fizetnek, de mindenki megtartja és szigorúan őrzi saját kolbászkészítési receptjét, fortélyait.

A verseny folyamán aztán egész nap dolgoztak a gyulai vár tövében a hatfős csapatok, vágták, darálták, fűszerezték, töltötték a húsokat. Emlegették Krajcsó Pált, az ország kolbászkirályát, aztán Domokos Miska bácsit, akitől sokan sokmindent tanultak
Arra a kérdésre pedig, hogy pontosan mi is történik, a győztes csapattól is csak az a válasz érkezett: semmi különös, bontottuk, daráltuk és fűszereztük a húst… További tudakozódásra aztán meglehetős szakmai fölénnyel jön a többi információ, miszerint: a kolbászkészítés komoly szakmai ügy, és hiába mondom magának, hogy két deka só, két és fél deka paprika, aztán két és fél deka köménymag, akkor még ott van az összedolgozás, a tárolás, szóval azt így nem lehet hirtelen bemutatni. Végül természetesen elkészült a többféle hurka, helyi specialitásként a kolbászhúsból, májból, tojásból összeálló cigányka, a töltött káposzta, és betöltöttek vagy 22 kiló csabai kolbászt, – amelynek egy részét ezt követően „betöltötték” a zsűribe…

Társult később a szakmai bemutatóhoz némi társadalmi korrajz, amelynek keretében az 56 éves csoportvezető arról is szót ejt: milyen jó, hogy ismét fontosak a közösségformáló helyzetek, amilyet például egy-egy disznótor képes kialakítani. Ebbe bele kell érteni a hagyományos házi ízeket, amelyek egyáltalán nem egészségtelenek, és ha nem viszik túlzásba, akkor hasznosan igazodnak a munkavégző ember életmódjához, kulturált táplálkozásához. Azt pedig a résztvevők különös örömmel nyugtázzák, hogy egyre több fiatal érdeklődik, egyre többen akarják mindezt a tudományt-mesterséget, olykor művészetet elsajátítani. És ami itt létrejön, az valódi házi termék, sajátos ízű, és Huszár Endre tökéletesen biztos abban is, hogy mindez így megmaradhat a későbbi években is. Konkrétabban: hogy ez a kolbász, sőt, az egész disznótor így, ahogy van, EU-kompatibilis, ugyanúgy, mint a házi bor, vagy a házi pálinka. A házi használatra, ajándékozásra, ismerősök kínálására szolgáló enni- és innivalók jelenleg is ott vannak a mostani tagállamok polgárainak asztalán, és ott is fognak maradni. Az EU-esélyek taglalása közben a jelen lévő szakértők ejtenek néhány ide nem illő kifejezést a hazai és külföldi „gyári” kolbászfélékről is, mondván, hogy az már egészen más műfaj, és arról ne is beszéljünk.

A kérdezősködésre, hogy a győztes csapatot adó kolbászklubban mindenkinek hentes és mészáros lenne a szakmája, válaszul egy fontos szakmai alaptétel hangzik el. Eszerint hentest és nőt nem szabad a kolbászhoz odaengedni. Például a csabaiak csapatvezetőjének az eredeti foglalkozása rendőr. Hangsúlyozza, hogy számos, korábbi pályatársával ellentétben nem bukott, hanem nyugállományú rendőrtiszt, alezredes. Igaz, egyszer, régebben, belebonyolódott egy kínos olajügybe, amit azóta sem tud elfelejteni. A felesége adott neki 300 forintot, hogy hozzon étolajat, de ő ismerősökkel találkozott útközben, és inkább a kocsmában költötte el az olaj árát…