Uniós csatlakozás: bizonytalanok a gazdák

Milyen elvárásoknak, milyen követelményeknek kell eleget tenni a gazdáknak az EU-ban? Gyűjtik az információkat a gazdakörök, ám igencsak kevés az erről szóló adat. Ráadásul a kormány kötőféket dobott a gépvásárlási támogatásokra, és erre a befagyasztásra semmiképp nem lehet azt mondani, hogy a mezőgazdasági termelők unióba lépés előtti megerősítését szolgálná.

Magyarországi és brüsszeli szakemberrel beszélgettünk a gazdák, a kistermelők előtt álló lehetőségekről. – Tudomásul vesszük az Európai Unióba való belépés tényét, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy elégedetteknek kell lennünk – hangsúlyozza Obreczán Ferenc, a Pest Megyei Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, azt követően, hogy Galgahévízen, Jászberényben és Ócsán megbeszélésen vett részt helyi mezőgazdasági termelőkkel. Nemrég tárgyalt egyébként a lengyel gazdaképviselet vezetőjével, és bizony a lengyelek keményen bírálták a kormányukat, hogy nem harcolta kis azt, amit a gazdák elvártak. Nekünk természetesen a magyarországi helyzet az elsődleges, és egyre nyilvánvalóbb, hogy a mezőgazdaságban dolgozók és érdekképviseleteik határozott fellépése – értve ez alatt elkerülhetetlen esetekben akár demonstrációkat is – nélkül nem fognak javulni a gazdálkodási körülmények. Példa erre a komáromi gazdák nemrég lezajlott tüntetése, akik az alacsony sertésfelvásárlási árak miatt vonultak az utcákra. Fontos tehát a gazdálkodók szolidaritása, és ebben a Gazdakörök minden körülmények között partner kíván lenni.

Amikor nemrég Magyarországon járt a CPE, azaz: a Családi Gazdálkodók Európai Szövetsége brüsszeli EU-irodájának vezetője, Gerard Choplein őszintén elmondta: a kisgazdaságok befolyása nem túl erős az unió élelmiszergazdaságának, agrárpolitikájának alakítására. Ezért, tehát a hatásosabb fellépés miatt alakították úgy, hogy a 11 állam 15 nemzeti gazdaszervezetét magába foglaló szövetségben legyenek EU-n kívüli országokban működő, például svájci és norvég gazdaszervezetek is.
Két fő céljuk van. Az egyik: szeretnék megváltoztatni az EU közös agrárpolitikáját, amellyel egyáltalán nem értenek egyet. A másik cél: ne csak hatalmas agráripari komplexumok legyenek Európában, szinte minden más élelmiszertermelő helyet maguk alá gyűrve, hanem minél több virágzó családi gazdaság színesítse a képet. Az eszközöket tekintve arra törekednek, hogy az egyes kisgazdaságok ne egymás közötti versengéssel – esetlegesen árak „alákínálásával” – próbáljanak eredményt elérni, hanem szolidarítással. Céljaik között kiemelten szerepel a közép-európai országok gazdáinak támogatása, és megvannak a különféle eszközeik a családi gazdaságok védelmezésére, fenntartására is. Nagyon fontosnak tartja a Belgiumból érkezett francia szakember, hogy – mint elmondta – ne csak a családi gazdálkodás agrotechnikai tapasztalatait adják át az újonnan felvett tagországok gazdáinak, hanem a szervezettségi, összefogási, adott esetben a tiltakozások különböző formáival kapcsolatos uniós tapasztalatokat is.

Külön hangsúlyozta Gerard Choplein azt is, amiről manapság kevés szó esik: hogy az unió egy, a jelenlegitől alapvetően eltérő, kényes egyensúlyi helyzetben jött létre, amikor a nagyhatalmak óvatosan igyekeztek mindenféle feszültséget, minden újabb nemzetközi összeütközést elkerülni. Jelenleg ez az egyensúly megbomlott, és látható, hogy még államok közötti kapcsolatokban is lehet időnként erőfölénnyel élni, a gazdasági életben meg aztán szinte csak az erő, konkrétan: a multinacionális vállalatok agresszivitása dominál. A CPE különösen veszélyesnek tartja a termelési ár alatti értékesítést, a dömping minden formáját a nemzetközi kereskedelemben, mivel elsősorban ezzel tehetők tönkre a kisgazdaságok.

Arra a kérdésre, hogy mi is a fő gond az EU közös agrárpolitikájával, a brüsszeli szakember kifejtette: ezt az agrárpolitikát a globalizáció motorja hajtja. Azt a helyet és azt a módszert keresik a multik hatalmas energiával – és bármilyen eszközzel, kerül, amibe kerül – ahol és ahogyan a legolcsóbban lehet élelmiszert termelni, így kerülhetnek ugyanis a legolcsóbb élelmiszerek a bevásárlóközpontok, áruházak polcaira. Ez az olcsóság-úthenger pedig csakhamar tönkreteszi a gazdaságot, nyugaton és keleten egyaránt: lassan kiszorulnak az egészséges élelmiszerek, és megszűnik a környezetbarát élelmiszertermelés. Amikor pedig sikerül megtisztítani a piacot a kisgazdaságoktól, akkor a jól kézbentartható európai óriás-agrárkoplexumokban, vagy valamely fejlődő országban előállított étkekkel uralható a piac, szinte tetszőleges árakon…

Choplein elmondott egy elgondolkoztató lengyelországi kezdeményezést. Biotermékeket előállító családi gazdaságokban járva elpanaszolták neki: hiába szállítanak most keresett, népszerű élelmiszereket az unióba, a csatlakozást követően nem kapják meg ugyanazt a támogatást, amit az EU-n belüli gazdák.
Ez esetben egyik lehetőségként gyorsan tönkremennek, mivel semmiképp sem bírják az árversenyt. Fontolgatnak azonban más lehetőséget is: nemzetközi összefogást kezdeményeznének annak elérésére, hogy sehol ne kapjanak mezőgazdasági termelők támogatásokat, és akkor valóban kiderülhetne, hogy hol a legjobb az ár és a minőség viszonya, azaz, hogy kik termelnek a legolcsóbban jó minőségű, egészséges élelmiszereket. Lehet, hogy ez a módszer – még ha megvalósítható lenne is – nem vezetne végleges megoldáshoz, de hogy a „globalizáció motorját” lefékezné, az biztos.

Visszatérve a magyarországi helyzethez: tavaszi záporhoz hasonló hideg zuhanyként érte a gazdákat a gépvásárlási támogatások felfüggesztése. A hivatalos, minisztériumi indoklás szerint újabb felülvizsgálatnak vetik alá a már beérkezett kérelmeket, és azt követően döntenek a folytatásról, a lényeg azonban az, hogy a gazdálkodók már most nem juthatnak hozzá még az igért, 25 százalékos támogatásokhoz sem. Így aztán nem várható a csatlakozás időpontjára várt felerősítésük sem.
A legújabb veszélyforrásnak belgiumi és hollandiai sertéstenyésztők érkezése tűnik. A szigorú uniós környezetvédelmi előírások elől menekülve érkeznének Magyarországra, kihasználva azt a lehetőséget, hogy itt eleinte még moratórium lesz a szabályok betartására. További nyomós gazdasági ok az idetelepülésre: abból a költségből, amelyből odahaza csupán száz, Magyarországon ezer sertésférőhelyet tudnak létesíteni, illetve fenntartani…

Ha tehát a magyarországi élelmiszertermelők már most, a tényleges csatlakozás előtt egy esztendővel bizonytalanok, arra meglehetősen sok okuk van, és az okok száma az idő múlásával sem csökken.