„A nem élelmiszer-ipari cikkek eladásának emelkedése meglepő”

Januárban éves szinten 1,3 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban – közölték csütörtökön a cseh statisztikai hivatalban (ČSÚ).

PR
2012. 03. 15. 10:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly decemberben a növekedés 1,6 százalékos volt. A januári eredményt elsősorban a közszükségleti iparcikkek, az üzemanyagok és a járművek eladása befolyásolta kedvezően. Rontotta az eredményt ugyanakkor az élelmiszertermékek eladásának visszaesése. A szezonálisan és munkanaphatástól tisztított januári adatok szerint a kiskereskedelem decemberhez viszonyítva stagnált, éves szinten pedig mintegy fél százalékkal csökkent.

Pavel Mertlík volt pénzügyminiszter, a Raiffeisen Bank vezető elemzője kedvezőnek nevezte a januári adatokat, mert a növekedés decemberben és januárban is magasabb volt a vártnál. „Főként a nem élelmiszer-ipari cikkek eladásának emelkedése meglepő. Úgy látszik, sikeres volt a januári kiárusítás” – vélekedett a volt szociáldemokrata miniszter.

Ugyanakkor az egész évi kilátásokat az elemzők nem látják rózsásnak, úgy vélik, sok a bizonytalanság. „A munkapiac kedvezőtlen fejlődése, a reálbérek csökkenése és a várható kormányzati takarékossági intézkedések mind olyan tényezők, amelyek nem fogják fogyasztásra ösztönözni a lakosságot” – állítja Miroslav Frayer, a Komerční Banka elemzője. Az Eurostat közleménye szerint az Európai Unió 27 tagállamában januárban átlagban 0,4 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom értéke.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.