Az államtitkár az élelmiszerek eredetének jelentőségéről azzal kapcsolatban beszélt, hogy az Országgyűlés nemrégiben elfogadta a hungarikumtörvényt, amelytől a szakemberek azt várják, hogy a hungarikum minősítés versenyelőnyt biztosít a magyar termékeknek bel- és külföldön egyaránt.
Az államtitkár aláhúzta, Magyarország számára alapvető fontosságú a magyar élelmiszerek korábbi belföldi piaci pozíciójának visszaszerzése, megerősítése, ennek érdekében mindenekelőtt a helyi igényeket helyi termékekkel kell kielégíteni. Hozzátette: amennyiben ezek között sok az adott térségre jellemző specialitás, valamint a termék jellegzetesen egyedi és jó minőségű, akkor eséllyel pályázhat a hungarikum elnevezésre is.
Kardeván Endre hangsúlyozta, hogy a helyi termelés, feldolgozás és értékesítés lerövidítheti az élelmiszerláncot, ami előnyös lehet a fogyasztó számára mind az áru minőségét, mind pedig az árát tekintve. Ezért ösztönözni kívánják a hagyományos, helyi, kézműves és hungarikum élelmiszerek előállítását.
Az államtitkár utalt arra, hogy például a mintegy másfél évtizede elindított Hagyományok, Ízek, Régiók (HÍR) program a hagyományos és tájjellegű magyar élelmiszerek ismertségének növelését szolgálja. Ilyen szerepük lesz a hungarikumoknak is. Utóbbiak népszerűsítését segíti a közelmúltban az Országgyűlés által elfogadott A nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvény. Kardeván Endre aláhúzta, hogy a jogszabály nemcsak az élelmiszerekről, hanem sok más nemzeti értékről is szól.
Gyaraky Zoltán, a VM élelmiszer-feldolgozási főosztályának vezetője arról beszélt, hogy a hungarikumtörvény által teremtett lehetőségek jól szolgálják a kiváló minőségű magyar élelmiszerek eladásainak növelését mind bel-, mind külföldön. A hungarikum tanúsító védjegy ugyanis garancia a kiváló minőségre. A főosztályvezető az MTI-nek elmondta: a törvény által kialakított rendszer beindítására és működtetésére az idén mintegy 500 millió forint áll rendelkezésre.