A második világháborút követően néhány év alatt lezajlott a nagybirtokrendszer leépítése Magyarországon, és megkezdődött a termelőszövetkezetek kialakítása. A magántulajdon megszüntetése szovjet mintára, azaz a kollektivizálás visszavetette a termelést, hiszen nem tette motiválttá a gazdálkodókat abban, hogy többet és keményebben dolgozzanak. A 60-as évekre gyakorlatilag a mezőgazdasági földterületek csaknem egésze termelőszövetkezetek kezelésébe került, erre erőszakkal vették rá a gazdák túlnyomó többségét. A rendszerváltást követően aztán a gazdálkodók természetesen tömegesen hagyták el a szövetkezeteket.
A 1991-es kárpótlási törvény a földjeiktől korábban jogtalanul megfosztott gazdák kártalanítását célozta. A pártok a kisbirtokrendszer újraépítését látták megoldásnak, azt viszont nem vették figyelembe, hogy az egykori földtulajdonosok leszármazottainak többsége – akik most visszaszerezhették a korábbi családi gazdaságokat – már nem földműveléssel foglalkozik, és az ahhoz szükséges technológiával sem rendelkezett. A szocialista időszakban elvett tulajdonokat, köztük a termőföldeket kárpótlási jegyek útján lehetett visszaszerezni.
Miután a kárpótoltakat nem védte semmilyen garanciális szabály, megjelentek az ingatlanspekulánsok, és rendkívül alacsony áron, hatalmas földterületeket tudtak megszerezni. Felvásárolták az ingatlanjegyeket, és az országban bárhol licitálhattak földekre. Többségük a volt állami gazdaságok és téeszek irányító testületéből kerültek ki, ami nem véletlen, hiszen ők voltak a legjobban értesültek az egyes területek privatizációját illetően. A hatályos jogszabály azt sem írta elő, hogy a mezőgazdasági területhez jutónak bármilyen módon kötődnie kell a termőföldhöz, így egy sor olyan személy vásárolhatott birtokot, akinek semmiféle gazdálkodói tapasztalata nem volt.
A legnagyobb – akár millió hektáros nagyságrendű – ügyletek mögött a gazdagabb országok kormányai, továbbá magánbefektetői körök, bankok és pénzintézetek állnak. A földvásárlás hátterében tetten érhető a – sok esetben osztrák – spekulációs szándék, de történhet stratégiai céllal is, amely a nemzeti élelmezésbiztonság megteremtését szolgálja.
Éppen ezért volt a tavaly érvénybe lépett földtörvény egyik sarokpontja, hogy a földet meg kell védeni a bel- és külföldi spekulánsoktól. A zsebszerződések megakadályozására egy önkéntes bevallásra alapuló törvény született. Ennek lényege, hogy ki-ki egy adott határidőig nyilatkozhatna arról, milyen földterülettel rendelkezik. A bevallás elmulasztása a földterületek állami tulajdonba vételét vonná maga után. Egy esetleges csalás esetén pedig büntetőjogi felelősségre vonásra is lehetőség volna.
Ezt egészíti ki az a szempont, hogy a földet az tulajdonolhassa vagy vehesse haszonbérbe, aki megműveli, vagyis a földműves. Ez a gyakorlatban a családi gazdaságok támogatását jelenti a zöldbárókkal és átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű gazdasági társaságokkal szemben, hiszen a családi gazdaság egy életformát is jelent, amelyben a gazdálkodás és a környezetgazdálkodás szerves egységet alkot. A tulajdonviszonyokat tekintve a gazdálkodás ugyanakkor nem csak saját földön, hanem bérelt területen és eszközökkel is folyhat.
A földhaszonbérleti pályázatok eredményeként hazánkban megsokszorozódott a földhasználók száma. Például Csongrád megyében ma 45-ször annyi a földművesek száma, mint 2012 előtt. Hajdú-Bihar megyében megnyolcszorozódott, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Vas- és Zala megyében pedig egyaránt megtízszereződött a földhasználók száma, míg Győr-Moson-Sopron megyében meghússzorozódott.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn a Magyar Nemzetnek a földtörvény kapcsán azt mondta: „az unió részéről kifogásokat fogalmaznak meg a földtörvénnyel kapcsolatban, külföldi támadások is értek bennünket. Bármilyen változtatás a jelenlegi földtörvényen csak még nagyobb szigort, a magyar föld még komolyabb védelmét jelenheti, ezen dolgozunk most a tárca részéről. A célunk továbbra is az, hogy a magyar föld magyar tulajdonban maradjon, és Európa legerősebb földtörvénye még inkább erős legyen”.
