Ez a történet nem a földről, az országról szól

Sallai Róbert Benedek: Helyi fideszes vezér kőműves vállalkozóként simán nyert a pályázaton.

– Ekkor mi történt?
– Amikor az LMP kettészakadt, és megalakult a PM, Schiffer András szólt, hogy „vissza kell jönni”. Nem is nagyon láttam más irányt. Most sem érzem, hogy az LMP tökéletes lenne, de jelenleg nem látok más esélyt az országban.

– Az önmegvalósításra ott a mezőgazdaság. Ott miről tud beszámolni?
– Apám a kárpótlásból szerzett 200 hektár földön gazdálkodott, az első Orbán-kormány alatt ment tönkre, 2003-ban adta el az egész gazdaságot. Azon a pénzen kezdtem el vásárolni én földet, amit tőle kaptam, a testvéremmel együtt. A feleségemmel egymástól függetlenül egyéni vállalkozók vagyunk, így is gazdálkodunk. Saját területünk megközelítőleg 60-60 hektár, ennek a fele is apró blokkokban. Adtam be én is húsz haszonbérleti pályázatot állami földekre, de nem nyertem el egyet se. Pedig nem akartam nagybirtokot kiépíteni, 20-30 hektárakról volt szó külön-külön. Soha nem is vásároltam állami földet. A feleségem 33 hektárt bérel az államtól, mert 2013-ban nyert az egyik haszonbérleti pályázaton. A leánynevén pályázott.

– Ez miért fontos?
– A politikai szerepvállalásom talán közrejátszott abban, hogy a siker elmaradt, de ha soha senki nem is vette figyelembe ezt, akkor is láttam, hogy kik nyernek földbérletet. Helyi fideszes vezér kőműves vállalkozóként simán nyert a pályázaton úgy, hogy előtte nem is foglalkozott ilyesmivel. Aki meg gazdálkodott, az nem. Nem azért mondom mindezt, mert ellenzéki politikus vagyok. Azért vagyok ellenzéki politikus, mert mindezt láttam.

– Attól tart, hogy ugyanez a „mutyi” történik majd az állami földárveréseken is?
– A kormányzat látszatfékjei, azaz, hogy nem lehet majd eladni a földet, nem valós dolgok. Az állami elővásárlási jog például a földforgalmi törvény szerint is megvan, a kérdés az, hogy az állam él-e vele, vagy nem. Nem beszélve arról, hogy ugyanez a törvény a szerzési jogosultság tekintetében alig tesz különbséget a tagállambeli és a magyar állampolgár között; csak a nem uniós magánszemélyekre vonatkozik az a sok szigorúság. A legbiztonságosabb helyen tehát a föld az államnál van, mert ha nincs eladási hajlandóság, akkor a föld soha nem kerül se tagállamihoz, se külföldihez. Ez a lehetőség akkor nyílik meg, ha a föld kikerül a földpiacra, az árverések során pedig ez történik. Veszélybe éppen azzal kerül a magyar föld, hogy a mostani vevők húsz év múlva eladhatják akár uniós állampolgároknak is. De nehogy azt gondolja valaki, hogy itt a nagytőkések földhöz juttatásáról van szó.

– Hogy érti ezt?
– A nagy gazdaságok közül jó néhány szerves része a helyi közösségnek, komoly foglalkoztatóként. Ezeket nem szabad cél nélkül szétverni, ahogy a Fidesz teszi. Most a Magosz (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) helyi kiskirályai lesznek tulajdonosai azoknak a földeknek, amelyeknek még csak a bérletét nyerték el. A bérleti rendszerben még vannak különféle kötelezettségek, a tulajdonláshoz azonban nem párosul ilyesmi, így a mostani bérlők mentesülnek a vállalt kötelezettségek – például állattartás vagy pont a foglalkoztatásbővítés – megteremtése alól. Ők tehát nem lesznek nagy munkahelyteremtők.

– Sokak szerint ez a történet nem is az állami földről vagy a vidékről, hanem a magoszos elitről szól. Ön mit gondol?
– Szerintem ez a történet az országról szól. Az elmúlt 25 évről, amikor az elit már megszerzett magának mindent, és most ahhoz nyúlnak, ami megmaradt. Ellopni nemcsak a privatizálandó értéket lehet, hanem a befolyó bevételeket is. Így jutunk oda: nem lesz a magyar társadalom tulajdonában sem a földvagyon, sem annak az ára. Nem marad se pénz, se posztó.