– Kormányzati körökből sokat támadják. Nem zavarja?
– A személyemet támadják, mert a politikámat nem tudják. Pedig soha nem akartam politikus lenni. Engem a természet érdekel. Csak azt szerettem volna, hogy hagyjanak úgy élni, gazdálkodni, ahogy szeretnék. De nem így történik, ezért keveredtem bele a politikába. Az első sajtópert egyébként már megnyertem, és legalább egy tucat személyiségvédelmi per van még folyamatban.
– Gazdálkodik is amellett, hogy a Lehet Más a Politika (LMP) színeiben parlamenti képviselő. Mivel a zászló manapság inkább a fideszes potentátoknak áll, magától adódik a kérdés: miért nem a Fideszben politizál?
– Antikommunista nevelést kaptam. Az én családomban ugyanis megrázkódtatást okozott, hogy ’56-ban megverték a nagyapámat. A 80-as évek végén a Túrkevei Református Egyáházközségben még egymagam jártam konfirmációs előkészítőre. Eléggé megviselt, amikor ’94-ben visszajöttek Hornék, és nagyon vártam – szerintem sok emberrel együtt –, hogy jöjjön a Fidesz, és legyen majd egy jobboldali fordulat.
– Jött is. Torgyánnal együtt.
– Igen ám, de amit csináltak, az hozzá nem értő, inkompetens kormányzás volt, főleg az én területemen, akár agrár-, akár vidék-, akár környezetpolitikáról beszélünk. A Nimfea Természetvédelmi Egyesületnél közvetlenül láttam, hogy Torgyánék egész tárcája egy nagy kudarc volt, a Pepó-korszak pedig totális trauma nekünk, civil zöldeknek. Ráadásul akkor is láttam a Fideszben rejlő gőgöt és arroganciát, amit szintén rossznak éreztem.
– Ez a Fidesz ugyanaz a Fidesz?
– Bár 2007-ben részt vettem az LMP alapításában, 2010-ben úgy vártam a váltást, mint a legszélsőségesebb fideszes. Azt gondoltam, hogy annál rosszabb kormányzást, hazaárulást, mint amit Gyurcsányék műveltek, már nem lehet csinálni. A második Fidesz-kormány első két-három évében még úgy tűnt, megvan az esélye annak, hogy a források jelentős része az elmaradott régiókba kerüljön. Ehhez képest olyan szélsőségesen rossz irányba ment a kormányzás, ami tovább erősítette a negatív folyamatokat. A szaktárcában pedig bíztunk, egészen addig, amíg ott volt Ángyán József. Gyakorlatilag ez kezdett összeomlani nagyjából 2013-tól.
– Ekkor mi történt?
– Amikor az LMP kettészakadt, és megalakult a PM, Schiffer András szólt, hogy „vissza kell jönni”. Nem is nagyon láttam más irányt. Most sem érzem, hogy az LMP tökéletes lenne, de jelenleg nem látok más esélyt az országban.
– Az önmegvalósításra ott a mezőgazdaság. Ott miről tud beszámolni?
– Apám a kárpótlásból szerzett 200 hektár földön gazdálkodott, az első Orbán-kormány alatt ment tönkre, 2003-ban adta el az egész gazdaságot. Azon a pénzen kezdtem el vásárolni én földet, amit tőle kaptam, a testvéremmel együtt. A feleségemmel egymástól függetlenül egyéni vállalkozók vagyunk, így is gazdálkodunk. Saját területünk megközelítőleg 60-60 hektár, ennek a fele is apró blokkokban. Adtam be én is húsz haszonbérleti pályázatot állami földekre, de nem nyertem el egyet se. Pedig nem akartam nagybirtokot kiépíteni, 20-30 hektárakról volt szó külön-külön. Soha nem is vásároltam állami földet. A feleségem 33 hektárt bérel az államtól, mert 2013-ban nyert az egyik haszonbérleti pályázaton. A leánynevén pályázott.
– Ez miért fontos?
– A politikai szerepvállalásom talán közrejátszott abban, hogy a siker elmaradt, de ha soha senki nem is vette figyelembe ezt, akkor is láttam, hogy kik nyernek földbérletet. Helyi fideszes vezér kőműves vállalkozóként simán nyert a pályázaton úgy, hogy előtte nem is foglalkozott ilyesmivel. Aki meg gazdálkodott, az nem. Nem azért mondom mindezt, mert ellenzéki politikus vagyok. Azért vagyok ellenzéki politikus, mert mindezt láttam.
– Attól tart, hogy ugyanez a „mutyi” történik majd az állami földárveréseken is?
– A kormányzat látszatfékjei, azaz, hogy nem lehet majd eladni a földet, nem valós dolgok. Az állami elővásárlási jog például a földforgalmi törvény szerint is megvan, a kérdés az, hogy az állam él-e vele, vagy nem. Nem beszélve arról, hogy ugyanez a törvény a szerzési jogosultság tekintetében alig tesz különbséget a tagállambeli és a magyar állampolgár között; csak a nem uniós magánszemélyekre vonatkozik az a sok szigorúság. A legbiztonságosabb helyen tehát a föld az államnál van, mert ha nincs eladási hajlandóság, akkor a föld soha nem kerül se tagállamihoz, se külföldihez. Ez a lehetőség akkor nyílik meg, ha a föld kikerül a földpiacra, az árverések során pedig ez történik. Veszélybe éppen azzal kerül a magyar föld, hogy a mostani vevők húsz év múlva eladhatják akár uniós állampolgároknak is. De nehogy azt gondolja valaki, hogy itt a nagytőkések földhöz juttatásáról van szó.
– Hogy érti ezt?
– A nagy gazdaságok közül jó néhány szerves része a helyi közösségnek, komoly foglalkoztatóként. Ezeket nem szabad cél nélkül szétverni, ahogy a Fidesz teszi. Most a Magosz (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) helyi kiskirályai lesznek tulajdonosai azoknak a földeknek, amelyeknek még csak a bérletét nyerték el. A bérleti rendszerben még vannak különféle kötelezettségek, a tulajdonláshoz azonban nem párosul ilyesmi, így a mostani bérlők mentesülnek a vállalt kötelezettségek – például állattartás vagy pont a foglalkoztatásbővítés – megteremtése alól. Ők tehát nem lesznek nagy munkahelyteremtők.
– Sokak szerint ez a történet nem is az állami földről vagy a vidékről, hanem a magoszos elitről szól. Ön mit gondol?
– Szerintem ez a történet az országról szól. Az elmúlt 25 évről, amikor az elit már megszerzett magának mindent, és most ahhoz nyúlnak, ami megmaradt. Ellopni nemcsak a privatizálandó értéket lehet, hanem a befolyó bevételeket is. Így jutunk oda: nem lesz a magyar társadalom tulajdonában sem a földvagyon, sem annak az ára. Nem marad se pénz, se posztó.
