Krimibe fordult a felszámolás?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egyre nehezebben viselik a Buda-Cash károsultjai, hogy háromnegyed éve hiába várnak a felszámolás befejezésére.

Hajdú Péter
2015. 11. 30. 5:36

A felszámolási folyamat elhúzódása nemcsak azért bosszantó, mert a károsultak háromnegyed éve hiába várnak a pénzükre, hanem azért is, mert a kártérítési igények leadásának határideje jövő év márciusában lejár, így akár hoppon is maradhatnak, akik erről lemaradnak (cikkünk korábbi változatában a Beva kártérítési kötelezettségéről írtunk, amit ezúton helyesbítünk). Kérdés, ha idáig fajulnak a dolgok, kit terhel majd a felelősség. A Pénzügy Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-t, Réti László felszámolót, vagy valaki mást. Ugyanakkor az is kérdés – amelyre többszöri megkeresés után sem kaptunk választ –, mi magyarázza a folyamat elhúzódását, s hogy egyáltalán ellenőrzi-e a valaki a felszámoló munkáját. Ez utóbbi azért különösen érdekes, mert a lapunkat megkereső egykori ügyfél szerint a felszámoló egy határidőt már biztosan elmulasztott: májusban össze kellett volna hívni a hitelezői választmányt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.