„Én építettem fel a kínai piacot”

Megszólalt lapunknak a magyar letelepedési kötvényeket közvetítő cégek egyikének a tulajdonosa, Raj Rafael.

Hogyan szerzett tudomást arról, hogy letelepedési államkötvény-értékesítési program indul?
– Három fideszes képviselő nyújtotta be a törvényjavaslatot, az egyikük, Babák Mihály többször megfordult Kínában. Egy ismerősömön keresztül kerültem vele kapcsolatba, és ő mondta, hogy a törvényjavaslat már a parlament előtt van. Kínai ügyfelek magyarországi letelepedésével, tartózkodási engedélyeik ügyintézésével, és ingatlan, illetve egyéb befektetések lebonyolításával már 2010 óta foglalkozom. Egyébként már a Gyurcsány-kormány óta többször felvetődött magyar államkötvények kínai ügyfeleknek történő értékesítése, amit egyfajta tartózkodási vagy letelepedési konstrukcióval egészítettek volna ki. Igény is lett volna rá, mivel több olyan kínai ügyfelem volt, akik már befektettek Magyarországon, és szívesen részt vettek volna egy letelepedési programban.

– A törvény végül is 2012 év végén lépett életbe, mi történt ezután?
– Ekkor még semmit sem lehetett tudni arról, hogyan fog ez a gyakorlatban működni, mivel csak hónapokkal később jelent meg a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete a program gyakorlati lebonyolításáról. A törvény kihirdetése után azt gondoltam, hogy a program, más államkötvény-forgalmazáshoz hasonlóan, úgy fog működni, hogy valamelyik bank, vagy pénzügyi szolgáltató fogja árulni a papírokat. Az ügyfélnek ehhez ügyvédre és olyan szolgáltatókra lesz szüksége, amelyek segítik őt a vásárlás lebonyolításában. Ahogy eddig is ajánlottam ingatlan és egyéb befektetéseket a kínai ügyfeleimnek, úgy gondoltam, hogy a letelepedési kötvényt új termékként veszem fel a portfóliómba. A partnereimnél elkezdtem hirdetni a programot, sőt még a rendelet megjelenése előtt, 2013 márciusában részt vettem Sanghajban a legnagyobb kínai emigrációs és külföldi ingatlanvásárlási expón, ahol már a magyar letelepedési kötvényprogramot is népszerűsítettem. A rendelet megjelenését követően vált világossá, hogy csak az Országgyűlés gazdasági bizottsága által kijelölt közvetítő vállalkozások vehetnek részt a programban, és a sanghaji kiállításon tudtam meg, hogy már az a cég is megvan, amely Kínában értékesítheti a kötvényeket.

– A Kajmán-szigeteken bejegyzett Hungarian State Dept Fund (HSDF) lett végül a befutó a kínai piacon. De továbbra sem világos, hogy ön honnan tudott a lehetőségről, hol jelentkezett a programra, volt egy nyílt pályázat?
– Amikor megtudtam, hogy megvan már, melyik vállalkozás értékesítheti a kötvényeket Kínában, elolvastam a rendeletet, ami eléggé sokkolt, hiszen nem ilyen konstrukcióra számítottam. Ezt követően kerestem fel a gazdasági bizottság oldalát a parlament honlapján. A weboldalon egy e-mail címet találtam, ezen keresztül lehetett pályázni.

– Ezt úgy értsem, hogy ki volt függesztve egy pályázati kiírás, feltételekkel és határidővel?
– Csak egy e-mail cím volt megadva, és talán a pályázat szó nem a legmegfelelőbb, hiszen a törvény és a miniszteri rendelet előírásai, feltételei alapján raktam össze a jelentkezési dokumentációt egy magyarországi ügyvédi iroda segítségével. Azért sem nevezném pályázatnak, mert nem volt határidő megadva a jelentkezésekre. A papírokban – amik a bizottság titkárságán hozzáférhetők – látszik, hogy a rendelet megjelenését követően és a jelentkezés beadása előtt közvetlenül jegyezték be Szingapúrban, az Euro-Asia Investment Management Pte Ltd. nevű cégemet. A jogszabály ugyanis azt írja elő, hogy kifejezetten a letelepedési magyar államkötvények értékesítésére kellett egy új céget létrehozni.

– Nem volt csalódott, hogy nem az ön cége vihette a kínai ügyfeleket?
– Óriási presztízsveszteséget jelentett nekem, hiszen sok energiát fektettem be, hogy felkészítsem a kínai piacot a programra. Csalódást okozott, hogy országonkénti leosztás szerint értékesíthetik a közvetítő vállalkozások az államkötvényeket. Az is rosszul esett, hogy olyan cég kapta meg a kínai piacot, amelyet még a rendelet megjelenése előtt jegyeztek be.

– Föl sem merült, hogy versenyezzen egymással a két cég?
– Egyértelmű, hogy a versenyhelyzet jót tett volna a programnak. A cégem egyébként a Szingapúrban beadott kérvényekre kapta meg az engedélyt 2013 júniusában, vagyis állampolgárságtól függetlenül vihettem az ügyfeleket. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy kínai befektetők vásároltak a cégemen keresztül letelepedési állampapírt.

– Később Rogán Antal, a gazdasági bizottság akkori elnöke, egy testületi határozatban egyértelműsítette, hogy kínai állampolgárok csak a HSDF-en keresztül vásárolhatnak, vagyis az ön vállalkozását kizárták a kínai piacról.
– Egy évvel a cégem indulását követően, 2014 nyarán kaptam meg a levelet, amiben az Euro-Asia tevékenységének kivizsgálását kérte a bizottságtól Rogán Antal. Ennek a levélnek a hatására a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal leállította a folyamatban lévő ügyeimet, vagyis azok a kínaiak, akik a cégem keresztül vettek részt a programban, nem kapták meg a tartózkodási vagy letelepedési engedélyt. Fél évig pereskedtem, miután a bírósági ítélet előtt december végén Rogán Antal újabb levelet írt, és ennek hatására felfüggesztették az ügyemet, és az ügyfeleim hozzájuthattak az engedélyekhez. Addigra azonban – idén januárban – életbe lépett a letelepedési törvény módosítása, amely egyértelműen, állampolgárság alapján szabályozta a közvetítő cégek működését, vagyis kínainak nem adhattam el papírt, azt csak a HSDF intézhette. A piacok állami monopolizálása ezzel újabb megerősítést kapott.

– Mennyi kötvényt sikerült eladni, és mekkora díjat kért ezekért?
– A HSDF több mint kétezres számához képest jelentéktelen mennyiséget adtam el, 40–50 állampapírt. Az ügyféltől 40 ezer euró szolgáltatási díjat kértem, de ekkor még 250 ezer euróba került a kötvény. Amióta 300 ezer euróra emelkedett az ára, nem adtam el kötvényt. Egy szingapúri állampolgárnak, aki a világ egyik leggazdagabb országában él, nincs szüksége magyar letelepedési engedélyre.

– Ezért fordulhatott elő, hogy Uber-sofőrként keresi a kenyerét?
– A cégem továbbra is működik a meglévő ügyfelek miatt, hiszen a papírok öt év alatt járnak le. Emellett továbbra is kínálok ingatlan- és egyéb magyarországi befektetéseket a kínai ügyfeleimnek, valamint építőipari és egyéb vállalkozásaim is vannak Kínában. Ezért is volt kissé kellemetlen az ön egyik cikkében azt olvasni, hogy taxisofőr vagyok, bár az igaz, hogy egy hónapig hobbiként esténként ezzel is foglalkoztam. Ezzel a kijelentéssel azonban úgy próbál beállítani, mintha stróman lennék a saját cégemben, pedig az egész letelepedési programot én építettem fel Kínában. 2004 óta élek itt, rengeteget dolgoztam, hogy a kínai üzleti élet elismert szereplője legyek.

– A negyvenezer eurós díj, illetve a kötvény ötéves lejáratát követő kamatkifizetés további, mintegy harmincezer eurós díja nem csekély összeg. Milyen költségei vannak?
– Az ügyvédek munkadíjai mellett komoly reklámköltségek, promóciós kiadások is vannak, de a legnagyobb tétel a velünk együtt dolgozó ügynökségek jutalékai.

– A kifizetési listán vannak magyar politikai vezetők is?
– Ezt határozottan visszautasítom. Semmiféle politikai háttérrel nem rendelkezem, sőt az is roszszul érintett, amikor édesapámat, Raj Tamást (magyar történész, főrabbi, 1990–94 között SZDSZ-es országgyűlési képviselő – a szerk.) is belekeverték az ügybe.

– Több helyen viszont azt hallani, hogy a mások mellett többször Rogán Antaltól is megbízást kapó Kosik Kristóf ügyvédi irodájának ötezer eurós munkadíjat kell fizetni, mivel ez az egyetlen ügyvédi iroda, amely átveheti a bevándorlási hivatalnál a tartózkodási engedélyeket.
– Igen. Ahogy korábban is említettem, Magyarországon van egy ügyvédi iroda, amellyel már évek óta együtt dolgozom, ez intézi a hazai ügyeimet. Ennek ellenére mégis szükségünk van erre a másik ügyvédi irodára is, amely a bevándorlási ügyintézést ellátja.

– A program egyik gyenge pontja, hogy az ügyfelek nem kapják meg az állampapírt, hanem a közvetítő cég által kibocsátott részvényt kapnak. Nem volt nehéz a vásárlóknak megmagyarázni, hogy miért nem kapja kézhez az államkötvényt?
– Hatalmas helyzetelőnyben volt a HSDF azáltal, hogy korábban kapta meg az engedélyét, mint az én cégem, mégsem tudott hónapokig egyetlen papírt sem értékesíteni. Az első befektetői találkozó konkrétan botrányba fulladt, az ügyfelek nem értették, hogy miért nem kapják meg fizikálisan a kötvényt. A helyi ügynökségek komoly energiát fektettek az ügyfelek meggyőzésébe, amelynek eredményeképpen beindult a program. Miután a tartózkodási, majd hat hónappal később a letelepedési engedélyt is megkapta a vásárló, megnyugodtak a kedélyek, és egyre többen vágtak bele a programba.