A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében január elsejétől ingyenesen parkolhatnak a zöld rendszámos, környezetkímélő járművek Budapest egész területén. Zöld rendszámot a tisztán elektromos és bizonyos hibrid, vagyis benzin-, dízel- és elektromotoros autók tulajdonosai igényelhetnek. A klasszikus, egyszerűbb hibrid autók, amelyekből 8-10 ezer van forgalomban, nem kaphatnak zöld rendszámot, ezek ugyanis nem képesek csupán elektromos hajtással megtenni legalább 25 kilométert. A zöld rendszám egyébként nemrég jelent meg a magyar szabályozásban, július óta lehet igényelni a környezetkímélő jelzést. Eddig mindössze 30-40 darabot adtak ki. Az Európai Unióban azonban más a helyzet.
Németországban 2012 óta nem kell gépjárműadót fizetni a zöldjárművek után. A 2011. május 18. és 2015. december 31. közt forgalomba állt elektromos autók tíz évre, a 2016. január 1. után forgalomba állított autók öt évre kapnak mentességet. Az adómentes időszak lejárta után felére csökkentett adót kell fizetni. Hibrid autókra ez nem vonatkozik, csak a kizárólag elektromos hajtással működő kocsikra. 2015. február óta pedig a tartományok saját hatáskörben elengedhetik a parkolási díjat az elektromos autók után. Ausztriában legfeljebb ötezer euró (több mint 1,5 millió forint) kedvezményt nyújt az állam a zöldjármű megvásárlásához.
A korábbi spanyol kormányzat 2010-ben jelentette be, hogy 590 millió eurót fektet elektromos járművek gyártásába, amelyek népszerűsítését az ország fő céljai közt határozták meg. Bár a program nem indult zökkenőmentesen, 2014-ben már tízezer zöldjárművet jegyeztek be Spanyolország területén. A kormányzat 2011-ben komoly összeggel – 70 millió eurós kerettel – járult hozzá az elektromos személyautók elterjedéséhez. Ebből az összegből jelentős támogatás jutott azoknak, akik zöldgépjármű vásárlása mellett döntöttek, minden vásárlás 25 százalékát, de legfeljebb hatezer eurót (csaknem 1,9 millió forint) állt a kormány. 2013-ban pedig több regionális kormány is vállalta, hogy kétezer és hétezer euró közti értékben járul hozzá az elektromos, hibrid, üzemanyagcellás, sűrítettföldgáz-, illetve autógázüzemű járművek vásárlásához.