Róna Péter: Az ország végtelenül korrupt

A közgazdász szerint a korrupciós csatornákon keresztül a Magyarországra érkező pénzek szétfolynak.

RZ
2015. 12. 19. 15:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Róna Péter az ATV Szabad szemmel című műsorának vendége volt Pogátsa Zoltánnal és Csillag Istvánnal együtt.

A szakember kijelentette: a korrupciós csatornákon keresztül a Magyarországra érkező pénzek szétfolynak. Noha a gazdasági növekedés idén is vélhetően három százalék körül lesz, a közgazdász úgy látja: ha kivesszük a növekedés számából azt a részt, amely a Magyarországon működő multinacionális cégeknek tulajdonítható, ez a szám nulla. „Ez az ország az uniós pénzekből, a multinacionális vállalatokból és a kivándorlók hazautalt pénzéből él” – jelentette ki Róna.

Kitért rá, hogy a Magyar Nemzeti Bank 360 milliárd forintot – a hazai GDP egy százalékát – költötte különféle, saját maga által meghatározott célokra, például festmények vásárlására. Hozzátette: a nemzetgazdaság tőkeképző képessége a 0 alatt van, ugyanis a honi gazdaság beruházásai még mindig nem érik el az amortizáció szintjét sem.

Kövér László beszédére utalva – amelynek lényege, hogy a nők önmegvalósításának csúcsa a gyerekszülés – Róna Péter annyit mondott: a modern világ arról szól, hogy mindenki alkotóképességét előremozdítsa, de a kormány az ilyen megszólalásokkal azt üzeni a világnak, hogy ebben az országban nincs szükség mindenkire, erre pedig a befektetők azt mondhatják, hogy ebből nem kérnek.

Csillag István, a Medgyessy-kormány gazdasági minisztere a műsorban – a Magyar Telekom és Ákos körül kialakult botrányra reagálva – elmondta: bizonytalanságot okoz, ha a kormány azt üzeni, hogy egy cég nem azt szponzorál, akit akar. Ismert, a Magyar Telekom azután bontotta fel szerződését az énekes-dalszerzővel, hogy egy interjúban arról beszélt: a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak.

Ezzel összefüggésben Csillag kijelentette: az elmúlt öt évben nem jött be Magyarországra pluszműködőtőke azon kívül, hogy az itteni bankokat a külföldi anyavállalatok feltőkésítették. Szerinte ettől ugyan nem omlik össze a magyar gazdaság, de világos, hogy a beruházások elmaradásával elmennek hazánkból a képzett munkavállalók, ami csendes leépülést okoz.

Pogátsa Zoltán közgazdász egyebek közt arról beszélt, hogy bár a magyar makrogazdasági mutatók kitűnők, csökkent például az oktatás finanszírozása. „Ha nem képzünk humántőkét, nem lesz elégséges a termelékenység” – figyelmeztetett, hozzátéve: noha Magyarországon a multik és a kis- és középvállalkozások is keresnek embereket, nagyon alacsony hazánkban a foglalkoztatás, „kétszázezer embert pedig egy teljesen értelmetlen, kimenet nélküli közmunkaprogramba dugtunk be”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.