Közérdekű bejelentésként értékelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) lapunknak a gyanúsan olcsó étolajokkal kapcsolatos megkereséseit, ezért az utóbbi néhány hétben országos, több termékre vonatkozó vizsgálatot folytatott. Mint megírtuk, körülbelül egy hónapja egy áfaszakértőkből álló csoport próbavásárlások után megállapította, hogy gyanúsan olcsó, cseh, ukrán, szerb és horvát gyártmányú étolajok jelentek meg több magyar áruházban. A szakértők szerint a Magyarországon előállított termékekhez képest 100-200 forintos árkülönbséget csak áfacsalással lehet elérni. Bizonytalan hátterű, meghatározhatatlan telephelyű külföldi cégek kerültek az étolajok címkéire a vizsgálatot végző csoport szerint. Mások úgy vélik, nem az áfacsalás, hanem az élelmiszer-biztonsági kockázat jelenti a legnagyobb gondot, mert lehetetlen nyomon követni az étolajokat.
A Nébih szakemberei most 15 mintát vizsgáltak meg: ezek a termékek megfeleltek az előírásoknak, de szinte minden, nem hazai előállítású étolajnál akadt jelölési hiba. A hiba pontos okára rákérdeztünk a hivatalnál, de lapzártánkig nem érkezett válasz. A szakemberek a lapunk által bemutatott webáruházakban kapható étolajoknak is utánanéztek. Még vizsgálják, ezekben megvalósult-e tisztességtelen forgalmazói magatartás, megfelelők voltak-e a tárolási helyek, nyomon követhetők-e ezek a termékek. Az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) adatai alapján 2016 eleje óta a legnagyobb mennyiségben – mintegy 24 ezer tonna – Spanyolországból hozott be étolajat két vállalkozás hazánkba. Romániából 7 tonna érkezett, nyolc vállalkozás révén. Csaknem 4 ezer tonnát 11 cég importált Ausztriából. Horvátországból nyolc vállalkozás vásárolt mintegy 3 ezer tonna étolajat. Ez azért furcsa, mert az országban nem terem annyi növény, amennyiből elő lehetne állítani ennyi olajat.
A Nébih hozzátette, az ekáerben szereplő információk alapján a három legnagyobb magyar importőrvállalkozásnál helyszíni ellenőrzést végzett, de azok címein csak székhelyszolgáltatók voltak. A helyszíni ellenőrzés akadálya miatt a társhatóságok közreműködésével folytatják a vizsgálatot. A lapunkat korábban felkereső áfaszakértők a Nébih közleményére reagálva elmondták: az eredményeket újabb próbavásárlásokkal ellenőrzik. A hivatalnak feltettük a kérdést, hogyan lehetséges az, hogy az import közvetítőkön keresztül zajlik. Arra voltunk kíváncsiak, miért nem a gyártókat pályáztatják a vevők, és miért nem derítik fel a komplett beszállítói láncot. Lapzártánkig nem érkezett válasz, mint ahogyan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sem reagált még korábbi megkereséseinkre.