Jelentősen csökkentek ugyan az elmúlt években a hazai lakáshitelek kamatai, átlagosan mégis magasabbak, mint akár a régió országaiban, akár az eurózónában – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyik tanulmányában. A bankok által felszámított kamatfelár másfél százalékponttal haladja meg a környező országok bankjai által alkalmazott átlagot, és 1,8 százalékponttal magasabb, mint az eurózóna hitelkamatainak átlaga.
A tanulmány rámutat, a rövid, három, hat hónapos kamatperiódusra fölvett hiteleknél alig látszik a magasabb magyar felár, a hosszabb távon fix kamatra szerződött ügyfelek azonban számottevően több kamatot fizetnek, mint a szomszédos országokban élő sorstársaik. Az adatok azt mutatják, ennek ellenére hazánkban kiemelkedően magas a legalább öt évre fix kamatot választó ügyfelek aránya. A tanulmány ezt azzal magyarázza, hogy sokan még emlékeznek a devizahitelek gyorsan felfutó törlesztőrészleteire, és a kockázatot elkerülendő vállalják a magasabb, de állandó kamatfizetést, illetve törlesztőrészletet.
Érdemes azonban azt is megnézni, hogy miért számolnak föl magasabb kamatot hosszabb kamatperiódusra nyújtott hitel után a magyar bankok, mint régiós versenytársaik. Részben azért, mert a válság előtt fölvett devizahitelek közül az átlagosnál sokkal több vált nemfizetővé, s így a pénzintézetek úgy ítélik meg, hogy nagy a kockázata a hosszabb távon fix kamatozású hiteleknek. Annak ellenére így van ez, hogy az elmúlt időszakban nyújtott hitelek esetében már sokkal megfontoltabb volt mindkét fél. Vagyis az ügyfelek is óvatosabban adósodtak el, s a bankok is jobban megnézték, kinek, mire és mekkora kölcsönt adnak. Vagyis ezeknek a hiteleknek a kockázata jóval kisebb, mint a 2008 előtt fölvetteké.
Ez azonban csak az egyik tényező, amely szerepet játszik a magas hitelkamatokban. A bankok minden körülmények között nyereségre, profitra törekszenek, amiben viszont nagy szerepük van a működési költségeknek. Az utóbbi annál nagyobb, minél nagyobb az adott hitelintézet fiókhálózata. A tanulmány ennek kapcsán arra hívja föl a figyelmet, hogy a hazai bankrendszer működési költségei meghaladják a régiós versenytársakét. Ugyancsak emeli a kamatszintet, hogy az átlagos magyar bank kevesebb jövedelmet tud kitermelni egyéb szolgáltatásból, mint a környező országok hitelintézetei. Csökken ugyan a bankadó mértéke, de még létezik, aminek szintén kamatemelő hatása van, hiszen ennek ellenértékét is ki kell termelni a bankoknak.
Problémaként vetődik fel az is, hogy nálunk a lakosság egy része – különösen a ritkán lakott területeken – csak kevés számú bank közül válogathat, s ezért itt csak kevéssé érvényesül a hitelintézetek közötti verseny. Így elmarad annak kamatcsökkentő hatása.
A szerzők rámutatnak, van remény, hogy ha lassan is, de közeledjen a magyar kamatszint a régiós átlaghoz. Ahhoz azonban folytatódni kell a gazdasági növekedésnek, élénkülni kell a bankok közötti versenynek, csökkennie kell a hitelezés veszteségeinek. Ha mindez megvalósulna, az átlag magyar hitelfelvevő havonta négyezer forintot spórolhatna meg, illetve költhetne másra.
