Ugyan már Magyarországon is egyre keresettebbek a nem ketreces tartásból származó tojások, a többség még ma is az olcsóbb típust emeli le a polcról. Persze van, ahol másféle nem is kapható: jártunk olyan diszkontáruházban, ahol annyira minimális a kínálat, hogy mindössze egyetlen 10-es kiszerelésű ketrecest tehettünk volna a kosarunkba. – Itthon a tojások 80–85 százaléka ebbe a típusba tartozik, csak a maradék 15–20 százalék származik alternatív tartásból. Ez utóbbi fogalom Magyarországon zömében mélyalmos tyúktartást jelent – mondja Kertész Tamás agrármérnök, a Farm Tojás cégcsoport vezetője.
A mélyalmos tartásnál 9 tyúkot lehet négyzetméterenként elhelyezni (egy tyúkra jut 1111 négyzetcentiméter), míg a ketrecesnél fordított a meghatározás: ott minimálisan 750 négyzetcentiméter helyet kell biztosítani egy tyúknak. A legnagyobb különbség, hogy míg a ketreces tartásnál a tojók egymás fölött, zárt ketrecekben vannak elhelyezve, akár több sorban is, addig a mélyalmosok szabadon grasszálnak az istállóban, szalmában kapirgálhatnak, rácspadlóra, ülőrudakra ugorhatnak fel, úgymond „röpködhetnek”, fészekbe tojhatnak. Egyedül szabadba kimenni nem tudnak.
Itthon a klasszikus értelemben vett szabad tartásból kereskedelmi forgalomba gyakorlatilag nem kerül tojás, ilyesmivel néhány kistermelőt leszámítva jelenleg senki nem foglalkozik. Azokról, akik háztáji tartásban nevelnek 50–100 tojót, adatok sem állnak rendelkezésre – csak annyit tudni, hogy a nagyüzemihez képest elhanyagolható mennyiségben származik tőlük tojás.
Méret vagy minőség?
Ugyan a minőség elsődleges jelzője a tartásmód, de a tojásokat méretkategóriák szerint is megkülönböztetik. Az M-es méret például az 53 és 63 gramm közötti tojásokat takarja. A kilónkénti árat mindig az alsó határtól, tehát ez esetben az 53 grammból számolják. Ez az irányszám valamelyest adhat összehasonlítási alapot, de a tojásoknál hagyományosan a darabár a döntő. A kilónkénti ár amiatt sem releváns, mert a tojáshéj tömege között is nagy különbség lehet tojástípusonként, illetve méretkategóriánként.
A nagyobb cégek szabad tartásra azért nem vállalkoznak, mert a kritériumok igencsak szigorúak, és magasak a beruházási költségek. Például szabad tartásnál az egy tyúkra vetített legelőterület ugyanúgy 4 négyzetméternyi, mint a biotermelőknél, ami azt jelenti, hogy 20 hektárnyi területen (ami állattartó telepnél nagyon nagynak számít) csak 50 ezer tyúkot lehet elhelyezni. Egy 400 ezer tojót tartó gazdaságnál 160 hektárra lenne szükség, ami még akkor is hatalmas beruházás, ha a piac fogadóképes. Nálunk a fogadókészség még kisebb, mint Nyugat-Európában. Persze itthon is csökken a „ketreces tojások” aránya, csak ez a folyamat lassúbb.
Az üzletekbe egyre több mélyalmos tojás kerül, egyre növekszik rájuk az igény. Már több lánc bejelentette azt is, hogy 2025-től megszünteti a ketreces tojás árusítását. Ez a saját döntésük – mondja Kertész Tamás; a Tesco és a Spar már hivatalosan is közölte az erre való törekvését.
A mélyalmos mellett egyre többen keresik a biotojást, de e kategória mennyisége elenyésző, 1 százaléknál is kevesebb. Viszont az emelkedés egy év alatt 40 százalékos volt. Ennél a tartásmódnál amellett, hogy szükséges a tyúkonkénti 4 négyzetméteres szabad legelő, illetve a biotakarmány, az istálló egy négyzetméterére csak 6 tojó juthat. A biotojás alacsony részarányának oka egyrészt az árban keresendő, másrészt betudható a fogyasztói szokásoknak is: ugyan létezik már itthon is az a réteg, amelyik kifejezetten biotermékeket keres, a többség vagy nem hisz a bió minősítésben (illetve annak betartásában), vagy nem különösebben érdekli, hogy a tojás milyen tartásmódból származik. Magyarországon még nem olyan erős ez a fajta fogyasztói magatartás, mint például Ausztriában, ahol ennek kultúrája van, az eladott tojások 11-12 százaléka bió.
Az arányok az unió egészét nézve is jobbak a hazainál: az Európai Bizottság adatai szerint összességében a tojóknak csak 56 százalékát tartják ketrecben, 26 százalékukat alternatív módon nevelik. A szabadtartás részaránya 14 százalékos, míg a bió előírásoknak megfelelő tartásé 4 százalék körüli.
Az, hogy ki milyen tojást vesz, függ a pénztárcától is – sőt: leginkább attól –, a tartási költségek ugyanis nagyon különbözőek. Ráadásul tavaly jelentős volt az áremelkedés a madárinfluenza miatt, illetve a Fipronil rovarirtóval szennyezett tojások miatt robbant ki hatalmas botrány Európában. Ha csak a tartásmódot nézzük, akkor a ketreces tartásnál a mélyalmos nagyjából 12 százalékkal, a szabadtartás 40 százalékkal, míg a biotartás körülbelül 85 százalékkal kerül többe.
Matek a tojással
Ugyan a mélyalmos rendszer beruházási költségei alacsonyabbak, mint a ketreces telepé, viszont esetében komolyabb munkaerőre és több takarmányra van szükség, magasabb az elhullás és a kárba vesző tojás aránya is. A különbség számottevő: míg a ketreces tartásnál egy fő is boldogul 30 ezer tyúkkal, addig a mélyalmosnál már 10 ezer tojóra kell egy alkalmazott. A mélyalmos tartásnál az elhullás – mivel az állatok szabadon mozognak, társas életet is élnek – kétszeres, a kieső tojások száma pedig háromszoros is lehet. Naponta nagyjából 10 grammal több takarmányt is elfogyasztanak ezek a szárnyasok, ami 10 százalékos különbséget jelent.
Mindez a tojások árában is visszaköszön. A mérték meghatározása persze nehézkes, hiszen a boltokban még az azonos méretek és az azonos kiszerelések ára közt is van különbség, de megpróbáltunk ebből a szempontból azonos típusokat összevetni. Amikor néztük, az Auchanban a 10 darabos ketreces tojás 489, a 10 darabos mélyalmos 519, a 10 darabos bió pedig 849 forintba került. A 6 darabos kiszerelésnél 239 forintot kell fizetni a ketreces, 349-et a mélyalmos, míg 499-et a bioért. A Tescóban 289 forintért találunk 6 darabos ketreces tojást, míg a biotojás ugyanebben a kiszerelésben 449 forintba került.
Ugyan ez az áron nem látszik, de a ketreces tojások közt bőséggel akad külföldi, ugyanis a hazai igényt a termelők nem tudják kielégíteni: a tojásoknak csak nagyjából 60 százaléka hazai portéka. A maradék 40 százalékot – amely főképp Lengyelországból, Szlovákiából, Csehországból, Litvániából és Németországból érkezik – magyar cégek hozzák be, ők is csomagolják, a származás csak a tojáskódból derül ki.
A piacot a hazai termelők azért képtelenek lefedni, mert a tojásnak kicsi a jövedelmezősége, az elmúlt 10–30 évben pedig folyamatosan csökkent a termelők száma. Komoly visszaesés történt akkor is, amikor 2012-ben új típusú ketrecekre kellett váltani. Azokat, illetve a tartáshoz szükséges berendezéseket és gépeket főképp Németországból, Hollandiából lehetett beszerezni, nagyon magas áron. Emiatt főleg a kisebb cégek hagyták abba a tojástermelést. Ma Magyarországon csak 450–500 cég tart háromszáznál több tojót, de igazi nagy termelőből csak 10–15 van. Nagyságrendileg 6,6 millió tojótyúk éldegél az országban.
Itthon a barna héjú tojás az elterjedt, fehéret már alig látni: ez az elmúlt 25 évben kopott ki a piacról, pedig régebben a fehér héjú adta az összmennyiség 30 százalékát. Ilyen tojóhibridet nálunk már alig tartanak, szemben például a skandináv országokkal, az Egyesült Államokkal vagy Japánnal, ahol inkább ez a típus a keresett.
