Az Otthon start piacán is lendíthet az új támogatás
A közszolgálati otthontámogatás az Otthon start hitellel érintett jogosultaknak is jelentős segítséget nyújthat, jelentős részben azért, mert önerőként is felhasználható. „Miután a támogatott lakáshitel 10 százalékos önerő mellett is igényelhető, az egymillió forintos támogatás sem elhanyagolható a saját rész előteremtésénél, főként, ha egy házaspár mindkét tagja jogosult a támogatásra, és azt egy közös ingatlan megvásárlására veszik igénybe” – érvel Gergely Péter. Az Otthon start hitel mellett persze nem csak az akár 10 százalékos önerő, hanem az évi legfeljebb három százalékos kamat is súlyos érv, miközben láthatóan a bankok is ezt a konstrukciót tolják előtérbe a BiztosDöntés.hu Otthon Start hitel kalkulátora szerint.
- Az Erste most is tartó akciójában például csak az Otthon Start hitel felvételéért 200 ezer forint jóváírás járhat. Vagyon- és törlesztésvédelmi biztosítás megkötésével, illetve új ügyfélként való számlanyitással további 40-40 ezer forintos egyszeri jóváírás is szerezhető, így, ha ketten igénylik a hitelt, akár 360 ezer forint extra pénz is összegyűjthető.
- A Gránit Banknál akár 320 ezer forint egyszeri jóváírás is járhat a kölcsön mellé. Az alapesetben járó 200 ezer forint ugyanis további 60-60 ezer forinttal is kiegészülhet, ha az adós és az adóstárs is új ügyfélként, ajánlókóddal nyit számlát a pénzintézetnél. A Gránit Bank emellett átvállalja, illetve visszatéríti a hitelhez kapcsolódó induló költségek egy részét is, miközben rendkívül vonzó, 2,85 százalékos kamattal kínálja a konstrukciót.
- Az OTP Banknál egyéves türelmi idővel is igényelhető a konstrukció OTP Évnyerő Otthon Start Lakáshitel néven: itt az első 12 hónapban az ügyfeleknek csak a kamatot kell fizetniük, a tőke törlesztése csak a 13. hónaptól indul. Emellett több induló díjkedvezmény is elérhető a pénzintézetnél: így például a hitelbiztosítéki érték-megállapítási díj 35 ezer forintot meghaladó részét nem kell megfizetni, ha az ügyfél teljesíti a vonatkozó feltételeket, de a hitelhez kapcsolódó, megfelelő biztosítások megkötésekor a pénzintézet elengedi a folyósítási díjat, és utólag megtérítik a közjegyzői költség 50 százalékát is.
- A MagNet Banknál 200 ezer forint egyszeri jóváírás járhat a banknál történő számlavezetés, és 10 millió forintot elérő hitelösszeg esetén.
- A K&H az Otthon Start igénylőinek 200 ezer forintos egyszeri jóváírást ad, miközben az új bankszámla nyitása fejenként további 60 ezer forinttal járhat.
- Az MBH Bank az Otthon Startnál alapesetben 200 ezer forint egyszeri jóváírást ad az ügyfeleinek. Az ajándékpénz összege ugyanakkor elérheti a 220 ezer forintot is, ha az ügyfél az igényléssel párhuzamosan lakás-takarékpénztári szerződést is köt a Fundamenta-Lakáskasszánál. A prémium- és privát banki ügyfelek emellett kedvezményes, évi 2,89 százalékos kamattal vehetik fel a hitelt.
- Az UniCredit Bank akciójában kedvezményes, évi 2,9 százalékos kamattal igényelhető az Otthon Start hitel, és egy havi törlesztőrészletet – de minimum 100 ezer forintot – visszatérít a pénzintézet, ha teljesülnek a kért feltételek.
- A Raiffeisen Bank 200 ezer forintos, egyszeri jóváírást ad az Otthon Starthoz kapcsolódóan, miközben az induló költségeknél is nyújt kedvezményeket.
- A CIB Bank 200 ezer forint egyszeri jóváírást ad a feltételek teljesülésekor, és az ECO, illetve ECO Plusz számlacsomagnál a futamidő végéig – vagy a hitel visszafizetéséig –nulla forintos számlavezetési díjat kínál.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!