Folytatódott a vendégszám-növekedés Magyarországon az idei év elején a 2018-as rekordév után – hívta fel a figyelmet tegnap a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) annak kapcsán, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közzétette a januári utasforgalmi adatokat. Ebből kiderül: januárban a turisták mintegy harmincmilliárd forintot hagytak a hazai szálláshelyeken, és míg a vendégéjszakák száma csaknem azonos maradt az előző évinél, a szálláshelyek csaknem tíz százalékkal tudták növelni bevételeiket 2018 azonos időszakához képest.
Az év első hónapjában az összes vendégszám csaknem 650 ezer fő volt. Továbbra is élénk a belföldi turizmus, amit a Szép-kártya költések több mint hétszázalékos emelkedése is erősít. Ebből az ügynökség szerint az látszik, hogy a pihenőkártya 2019-ben a korábbi évekhez képest is nagyobb mértékben fogja ösztönözni a magyar családok belföldi utazásait.
Kitértek rá: a következő években már nem kell márciusig várni, hogy megismerjük a januári forgalmi adatokat. Júliustól ugyanis bevezetik a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központot (NTAK), aminek köszönhetően jövőre már valós időben, a teljes szektor vonatkozásában látszanak majd a turisztikai mutatószámok. A rendszer hozzájárul az ágazat versenyképességéhez, a célzott fejlesztések és kampányok tervezéséhez – emelte ki az MTÜ.
Ahogy azt Guller Zoltán, a szervezet vezetője lapunknak már korábban kifejtette, tegnap a szállodaszövetség éves közgyűlésén is megerősítette, hogy az új digitális rendszer sikeres bevezetése esetén ígéretének megfelelően a kormány napirendre veszi az áfacsökkentést a szálláshely-szolgáltatásban.