Személyi kölcsönnel is igényelhető a támogatás

Azoknak érdemes személyi kölcsönnel számolniuk, akiknek valóban szüksége van az új autóra, és a jövedelmi helyzetükből adódóan 3-5 évre tudják vállalni a törlesztőrészleteket.

Magyar Nemzet
2019. 04. 25. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár az állami autótámogatást csak júliustól lehet igényelni, a pénzügyi portál kiszámolta, hogy a banki kínálatban szereplő legkedvezőbb személyi kölcsönök mekkora kiadást jelentenének. Az ötéves futamidejű, hárommillió forintos személyi kölcsönök közül a legjobbaknál havonta fixen 58-62 ezer forint lenne a törlesztés. A hároméves futamidő és szintén hárommillió forintos hitelösszegnél a legolcsóbb konstrukcióknál 91-97 ezer forintos törlesztőrészlet jönne ki. A már említett hárommillió forintos, öt évre felvett személyi kölcsönök között vannak jóval drágább, 70-78 ezer forintból törleszthető konstrukciók, amelyeknél a legkedvezőbbekhez képest a visszafizetendő összeg akár egymillió forinttal is több lehet. Vagyis ennyivel kell mélyebben a zsebbe nyúlni, ha a drágább kölcsönnel veszik meg az új négykerekűt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.