A migráció és a terrorizmus összefügg – hangoztatta a fideszes országgyűlési képviselő. Szomorúnak nevezte, hogy Európa csupán az elmúlt néhány évben kezdett ráébredni arra: a bevándorlást meg kell állítani.
Az EP-választás tétje nagyobb, mint a korábbiaké: az dől majd el, hogy az Európai Uniónak migrációpárti vezetői lesznek-e vagy olyanok, akik megvédik a keresztény kultúrát.
Az utóbbi időben a kontinenst „elárasztó” bevándorlók másként viszonyulnak például a nőkhöz vagy a vallásszabadsághoz – fogalmazott Varga Mihály.
Az európai emberek jelentős része szerint a migráció a legfontosabb kérdés, brüsszeli politikusok azonban nem így vélekednek. Az ő álláspontjuk, hogy a bevándorláshoz hozzá kell szokni, a folyamatot megállítani nem lehet. A magyar kormány ezzel szemben bebizonyította, hogy szárazföldön, az olasz pedig, hogy tengeren fel lehet tartóztatni a migránsokat – mondta.
Kijelentette: a kabinet korábban is vállalta a vitát a magyarok érdekében, például a Nemzetközi Valutaalappal, és az idő „bennünket igazolt”. A magyar gazdaság egyre jobban teljesít – hangsúlyozta, megemlítve egyebek mellett az ingyenes tankönyveket és a kétszeresére emelkedett minimálbért.
Varga Mihály kijelentette: ha Magyarország most hibát követ el a bevándorlás ügyében, akkor azt később már nem lehet majd kijavítani.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének felmérése szerint 60 millió afrikai ember szeretne Európába költözni, és a hosszú távú kilátásokat rontja a szárazság, az édesvízkészlet szűkössége. A magyar kormány álláspontja az, hogy a segítséget kell a problémával sújtott térségekbe vinni, nem pedig a bajt Európába hozni – fogalmazott a miniszter.
Úgy vélekedett, hogy Brüsszel nem tett le a bevándorlás szervezéséről. Ezt igazolja szerinte egyebek mellett a kötelező betelepítési kvóta vagy a „migránskártyák” ügye. Hozzáfűzte: problémás a magyar ellenzék is, amely „letagadja a bevándorlást”, Brüsszelt képviseli Magyarországon, nem Magyarországot Brüsszelben.
Varga Mihály arra biztatta a jelenlévőket, hogy támogassák Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos migrációellenes programját.