A 4iG lesz a T-Systems új tulajdonosa

Magyar Nemzet
2019. 07. 10. 10:39
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A T-Systems Magyarország Zrt. megvásárlásáról írt alá megállapodást a 4iG Nyrt. a Magyar Telekom Nyrt.-vel – olvasható a 4iG és a Magyar Telekom keddi, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján is megjelentetett közleményében. A megállapodás értelmében a 4iG a tranzakció zárásakor megvásárolja a T-Systems Magyarország részvényeit.

Az ügylet a T-Systems kis- és középvállalati értékesítési üzletágát nem érinti, ezt még a végleges megállapodást megelőzően átszervezik a Magyar Telekomba. Az adásvételi folyamat zárását követően a 4iG és a Magyar Telekom partnerségre lépnek, ugyanis hosszú távon továbbra is a T-Systems értékesítheti a Telekom távközlési szolgáltatásait a nagyvállalati és közszféra szegmenseiben. Emellett a 4iG arra is jogot szerez, hogy további három évig használhassa a T-Systems márkanevet.

A felek megegyeztek a vételárban és a főbb feltételekben az aláírt előzetes megállapodásban, azonban a tranzakció teljes feltételrendszere, az előzetes megállapodást is ideértve – a T-Sys­tems Magyarország átvilágítása és a felek közötti további tárgyalások függvényében – a végleges adásvételi szerződés aláírásával válik kötelező erejűvé.

– A gazdaság digitalizációjának felgyorsulása egyedülálló üzleti lehetőséget jelent a 4iG számára. Társaságunk célja, hogy ebben a dinamikusan fejlődő piaci környezetben itthon, és 2-3 éven belül a régióban is az informatikai szektor egyik meghatározó nagyvállalatává váljon – idézte a közlemény Jászai Gellértet, a 4iG elnök-vezérigazgatóját a tranzakcióról. – Vállalatunk fejlődésének további lendületet adhat, hogy a tranzakció sikeres zárását követően a telekommunikációs piac vezető szolgáltatója, a Magyar Telekom is stratégiai partnerünkké válhat – tette hozzá. Az ügylet zárása a cég közlése szerint még ebben az évben megtörténik.

A BÉT-en a nap hírének számított az előzetes bejelentés. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője azt mondta: a bejelentést követően mindkét társaság árfolyama emelkedni kezdett. A többi vezető részvény ára esett, a legnagyobb mértékben a Mol gyengült. A hazai részvényindex, a BUX végül 1,1 százalékos csökkenéssel, 40 327,45 ponton zárt kedden.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.