A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 369,25 pontos, 0,89 százalékos csökkenéssel, 41 338,01 ponton zárt hétfőn.
Most kell kezelni a jövő kihívásait
A kormány figyel a társadalom elöregedése költségvetési következményeinek alakulására.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 369,25 pontos, 0,89 százalékos csökkenéssel, 41 338,01 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült a pénteki záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: a BUX jelentősen alulteljesítő volt a nyugat-európai és az észak-amerikai indexekhez képest. A vezető részvények közül csak a Mol tudott emelkedni, a leggyengébb az OTP volt több mint másfél százalékos esésével. Európában a vezető indexek a magyar börze zárása előtt pici pluszt mutattak, a német DAX index 0,2 százalékkal, a francia index pedig 0,1 százalékkal emelkedett a nap folyamán. Az amerikai tőzsdék pluszban nyitottak, de azóta vegyes a kép, a Dow Jones 0,2 százalékos mínuszba került, az S&P 500 enyhe, 0,4 százalékos pluszban van – mondta a vezető elemző.
A Mol 16 forinttal, 0,52 százalékkal 3102 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 1,64 százalékkal 12 620 forintra csökkent, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,46 százalékkal 435,50 forintra esett, forgalma 78,8 millió forint volt.
A Richter-papírok 65 forinttal, 1,28 százalékkal 5010 forintra gyengültek, forgalmuk 626,5 millió forintot ért el.
A BUMIX 4310,58 ponton zárt hétfőn, ez 64,17 pontos, 1,47 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A kormány figyel a társadalom elöregedése költségvetési következményeinek alakulására.
A szén-dioxid-kibocsátás költsége sok termék, így a villamos energia árában is megjelenik.
A 24.hu hazug állításaival szemben a hallgatók nem egy pénzügyi intézménynél, hanem többnél nyithatnak számlát.
A globális környezeti- és klímaválság súlyosbodásával világszerte erősödő fenntarthatósági szempont jó ideje magától értetődő jelentőséggel bír a Paksi Atomerőmű számára.
Orbán Viktor: Találkozó egy nagy bajnokkal, Evander Holyfield Magyarországon
Tizenhárom perces vastaps Cannes-ban egy testhorrornak
7 mennyei édesség gyereknapra, aminek örülni fognak a legkisebbek
Drámai vallomás egy ukrajnai menekülttől: A fronton nincs túlélési esély
Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó
Nem várt következménye is lett az orosz-ukrán háborúnak a határ magyar oldalán
„A fronton nincs túlélési esély”
Marco Reus pechsorozata lehet a BL-döntő drámája
Egy csendes kisvárosban, szinte titokban nyílt meg Magyarország legújabb gyógyfürdője
Megrázó fotó került elő a verőcei hajóbaleset áldozatairól, amely nem sokkal a baleset előtt készült
Verőcei hajóbaleset: ezekben hibázhatott a motorcsónak vezetője
Gálvölgyi balos hazugságba mártott lándzsával támadt Orbánékra
A kormány figyel a társadalom elöregedése költségvetési következményeinek alakulására.
A szén-dioxid-kibocsátás költsége sok termék, így a villamos energia árában is megjelenik.
A 24.hu hazug állításaival szemben a hallgatók nem egy pénzügyi intézménynél, hanem többnél nyithatnak számlát.
A globális környezeti- és klímaválság súlyosbodásával világszerte erősödő fenntarthatósági szempont jó ideje magától értetődő jelentőséggel bír a Paksi Atomerőmű számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.