A kormány 16,4 milliárd forinttal megemelte a Komplex útfelújítási program pénzügyi keretét, ezzel biztosította a 2017-ben kijelölt, de forráshiány miatt meg nem valósult útfelújítások elvégzéséhez szükséges pénzügyi forrást – jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára tegnapi sajtótájékoztatóján.
A távirati iroda tudósítása szerint a többletforrásból 13 megyében 55 helyszínen összesen 113 kilométernyi útszakasz újul meg az ősztől, a munka döntő többségét 2020-ban végzik el. Az államtitkár felidézte, hogy 2010 és 2018 között több mint 5500 kilométer felújított útszakaszt adtak át. Az elvégzett beruházások összértéke mintegy 690 milliárd forint volt, amit uniós és hazai forrásból fedeztek. Csak tavaly több mint ezer kilométernyi útszakaszt tettek rendbe, útfelújítási szempontból tehát 2018 volt a legeredményesebb.

Mosóczi László arról is beszélt, hogy jelenleg három útfelújítási program fut Magyarországon. Hazai forrásból 2016-ban indult a Komplex útfelújítási program, az újabb forrásbiztosítással ennek keretösszege meghaladja a 174 milliárd forintot.
A kezdeményezésben több mint 550 útszakasz újul meg 2016 és 2020 között mintegy 1500 kilométeren. A hazai és uniós finanszírozású Terület- és településfejlesztési operatív program segítségével 2014–2020 között 55 milliárd forintból a megyei önkormányzatok bevonásával kijelölt 184 útszakaszt korszerűsítenek 520 kilométer hosszon. A Magyar falu programban éves szinten ötvenmilliárd forint áll rendelkezésre a vidéki bekötő- és összekötőutak korszerűsítésére.
Az idén induló első ütemben 165 útszakasz helyreállítását tervezik 430 kilométeren. Mosóczi László hangsúlyozta, a három programban már rögzített projektlisták alapján 2016 és 2020 között összesen 280 milliárd forintból több mint kilencszáz hazai útszakasz színvonala javul több mint 2400 kilométeren.
Az államtitkár jelezte: a kormány a közlekedési hálózatok folyamatos bővítése mellett kiemelt feladatának tartja a meglévő elemek karbantartását is. A jobb minőségű közutak hozzájárulnak a helyi gazdaság, a foglalkoztatás és a turizmus élénküléséhez. Kiemelten támogatják a közútkezelő üzemeltetési és fenntartási feladatainak ellátását is, erre a célra 2016 és 2020 között összesen négyszázmilliárd forintnyi költségvetési forrást biztosítanak.