Egyre több kisgyermekes család törekszik arra, hogy egymáshoz közel lakjanak, emiatt folyamatosan nő a családos közösségek aránya Budapest agglomerációjában. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat tulajdonosa szerint az ingatlanpiac virágzásának egyik következménye ugyanis az, hogy egyre többen szorulnak ki Budapest közvetlen vonzáskörzetébe. Annak ellenére is, hogy ezeken a helyeken szintén érdemi drágulás volt tapasztalható a közelmúltban: Budaörsön és Budakalászon például már bőven félmillió forint fölött jár az ingatlanok átlagos négyzetméterára, ugyanakkor Fóton, Dunakeszin, Budakeszin és Solymáron is nagyot nőtt a házak ára.
– Ezzel együtt megfigyelhető a főváros agglomerációjában, hogy a kisgyermekes családok közösségeket alakítanak ki. Ez a jelenség látható Dunaharasztiban, Dunakeszin, Százhalombattán vagy éppen Szigetszentmiklóson – mondta Gadanecz Zoltán, aki a folyamatot némiképp a Szomszédok című sorozatban látottakhoz hasonlította.
– Amikor felépültek a paneltömbök, egy korosztály költözött be oda: együtt nőttek a gyerekek és korosodtak a felnőttek. Most ugyanez játszódik le a kisebb-nagyobb új építésű társasházaknál, és a különféle kedvezmények miatt ez a folyamat alighanem tovább erősödik a közeljövőben – mutatott rá a szakember.
Mint kifejtette, a kisgyermekes családok élvezik, hogy hasonló élethelyzetben lévő emberekkel költözhetnek egy helyre, ami egyfajta biztonságot ad nekik. Nem véletlen, hogy vannak párok, amelyek tudatosan ilyen környezetet keresnek.
– Megéri nekik áldozatot hozni és mindennap ingázni a munkahelyükre, mert mindenki ismer mindenkit, a gyerekeket ki merik engedni az utcára játszani, és rengeteget tudnak egymásnak segíteni a hétköznapokban. Ezeket a családokat tehát nem a pénz, sokkal inkább a lakhatási környezet befolyásolja – tette hozzá Gadanecz Zoltán.