Kedvezményes kamatozású hitelkonstrukciót készít elő a kormány az agráriumnak – jelentette be csütörtökön Nagy István agrárminiszter a debreceni Farmer Expón. Az új finanszírozási lehetőség célja, hogy a következő európai uniós ciklus pályázatainak megjelenéséig megfelelő forrást nyújtson a mezőgazdasági beruházások megvalósítására.
A tárcavezető közölte: a 2014–2020 között elérhető felhívások többségét többszörös túligénylés jellemezte, ami jól mutatja, mekkora az igény a fejlesztésekre az ágazatban. – Nem szeretnénk, hogy ez a lendület megtörjön, hiszen mindent meg kell tenni azért, hogy a magyar gazdálkodók egy hektáron legalább akkora jövedelmet tudjanak termelni, mint az uniós versenytársaik. Ez pedig jól irányzott beruházások nélkül lehetetlen – fogalmazott Nagy István. Majd hozzátette: az új uniós pályázatokra és az első kifizetésekre várhatóan 2023-ig kell várniuk a gazdálkodóknak. – Az idő pénz, minden egyes nappal, amelyen nem történik előrelépés, tovább nő a lemaradásunk.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor
A kiállításon a miniszter jelezte: az időjárás ebben az évben is szélsőséges arcát mutatta, ezért az aratási eredményeken is jól látszik, hogy melyik gazda tudott élni az új technológiák nyújtotta lehetőségekkel. Fontos feladat, hogy a tudomány eredményeit mielőbb összekössék a gyakorlati munkával, az agrárium mellett pedig számos társtudomány munkája szükséges a siker eléréséhez. Nem lehet megkerülni az öntözés kérdését sem. A tárcavezető szerint a cél továbbra is az, hogy a ciklus végére a jelenlegi 85 ezer hektárról 200 ezer hektárra emelkedjen az öntözhető terület nagysága. Ez pedig nem csak a mezőgazdaság, hanem minden magyar ember érdeke is. A légköri aszály, a porszennyezettség, az intenzív napsugárzás mindenkit érint, megfelelő vízgazdálkodási beruházásokkal pedig mérsékelhető a káros hatásuk.
A miniszter elmondta, hogy a debreceni Civaqua program vízgazdálkodási fejlesztései a 2020–2027-es európai uniós költségvetési időszakban kiemelt helyen szerepelnek majd.
Lezárult az aratás
Véget ért az őszi vetésű gabonák betakarítása. Búzából jó közepes lett a termés, az elért 5,27 tonnás átlaghozam mellett ötmillió tonna búza kerülhetett a magtárakba. Az őszi árpánál a 2018-as és az ötéves átlagot is meghaladva 1,2 millió tonnát ért el a termés. Repcét tavaly kisebb területen vetettek a gazdálkodók, az össztermés 874 ezer tonnát ért el. (MN)