Országos siker volt a Farmer Expo
Több mint 28 ezer néző volt kíváncsi a négynapos mezőgazdasági és élelmiszeripari expó 330 kiállítójának a termékeire.
Több mint 28 ezer néző volt kíváncsi a négynapos mezőgazdasági és élelmiszeripari expó 330 kiállítójának a termékeire.
A történelmi léptékű aszály következményeiről is szó esett a 31. Farmer Expón Debrecenben.
Nagy István: Az agrárium stratégiai ágazat, amelyre minden korábbinál több forrást fordít a kormány.
A tavalyelőttinél is több kiállító, látogató, szakmai és élményprogram lesz a idei rendezvényen.
Az augusztus végi dátum tavaly is szerencsésnek bizonyult: a két járványhullám között meg lehetett tartani a rendezvényt.
Nagy István: A második hullám alatt is szükség lesz a gazdák kitartó munkájára.
Kevesebb kiállítóval és kisebb épített vásárterülettel, de megrendezik a debreceni Farmer Expót.
Az új finanszírozási lehetőség célja, hogy a következő európai uniós ciklus pályázatainak megjelenéséig megfelelő forrást nyújtson a mezőgazdasági beruházások megvalósítására.
A négynapos kiállítást az idén is a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán, 17 ezer négyzetméteren rendezik meg, 300 kiállító részvételével.
Háromszáz kiállítót várnak Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági szakkiállítására és vásárára, a Farmer Expóra, amelyet az idén 28. alkalommal rendeznek meg augusztus 15-18. között a Debreceni Egyetem Böszörményi úti agrárcampusán – jelentették be a
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már a kisebb falvakban sem mernek utcára menni a férfiak, mert a toborzók, vagy civil ruhás emberrablók bármikor elhurcolhatják őket. Demonstrációkra, nyilvános megmozdulásokra járni pedig még veszélyesebb az ukránoknak.
Nem jött össze a világbajnoki cím a Lancia Delta S4-esnek, amelynek a balesete a B csoport betiltásához vezetett.
Willi Orbán is üzent azok után, hogy szombaton az ő kapitányságuk mellett szenvedett vereséget a Lipcse.
Ultimátum? A tehetséges úszó elmondta, hamarosan vízválasztó ponthoz érkezik az együttműködése Tusuppal.
A szövetség gyorsabb és kiszámíthatóbb támogatást biztosítana Kijevnek.
Az összeállításunk második felében még eklektikusabb arcát mutatjuk meg a fesztiválnak.
Heti gazdasági összefoglaló.
A szövetség gyorsabb és kiszámíthatóbb támogatást biztosítana Kijevnek.
Az összeállításunk második felében még eklektikusabb arcát mutatjuk meg a fesztiválnak.
Heti gazdasági összefoglaló.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.