Magyarország úgy tudta az idei második negyedévben az Európai Unió legnagyobb növekedését felmutatni, hogy közben legfontosabb külpiacunkon és beruházónknál egyre borúsabbak a gazdasági mutatók. Németország gazdasága negyedéves összevetésben zsugorodott, éves összevetésben is mindössze 0,4 százalékkal bővült a második negyedévben, mindemellé a kedvezőtlen bizalmi mutatók alapján már a különböző recessziós forgatókönyvekről írnak a közgazdászok. Ami a legérdekesebb, hogy a gyenge német teljesítmény oka nagyrészt az autóiparban keresendő, miközben Magyarországon épp a német autógyártók játszották az egyik legfontosabb szerepet az öt százalékot meghaladó korrigált második negyedéves GDP adatban.
– Az eltérés a német és a magyar autógyártás között valóban érdekes – válaszolta lapunk kérdésére Liam Peach, a londoni Capital Economics elemzőház szakértője. Varga Mihály pénzügyminiszter a héten a GDP adatok ismertetésekor elmondta, a gazdasági kormányzat úgy látja, hogy a német gyártók a rosszra forduló körülmények között először inkább hazai termelésüket veszik vissza, miközben nem nyúlnak az olcsóbb és hatékonyabb kelet-európai termelőegységeikhez.
– Úgy gondolom, ebben lehet némi igazság – mondta lapunk megkeresésére Jan von Gerich, a Nordea vezető közgazdásza. – Ugyanakkor a német export általában a ciklusokkal összhangban működik, így Németországban az elsők között mutatkozik meg a globális gazdasági lassulás és a megnövekedett bizonytalanság – tette hozzá. Jan von Gerich szerint azt is fontos leszögezni, hogy a jelenlegi német lassulást nem kizárólag az autóipar okozza, mivel az építőiparon kívül szinte minden ágazatban megmutatkozik a visszaesés.
Liam Peach arra is rávilágított, hogy a magyar autóipar regionális összehasonlításban is sokkal jobban tudta átvészelni a német autógyártókat alaposan megviselő károsanyag-kibocsátási botrányt. – Talán azért is, mert Magyarországon kevesebb modellt gyártanak, mint Németországban – mondta Peach. Meglátása szerint ugyancsak kedvező a hazai autógyártásra nézve, hogy exportunknak csak kisebb hányada irányul Kínába, szemben Németországgal, hiszen az ázsiai országban eladott autók nagyjából negyede német gyártmány, és ezt a kapcsolatot is fájdalmasan érinti az Egyesült Államok által indított védővám-hadakozás. Peach szerint Magyarországhoz hasonlóan más beszállítók, például Csehország vagy Franciaország is nyerhetnek azon, hogy a németeken keresztül nincsenek különösebben kitéve a kínai piacnak.