Három ormánsági település összefogásával valósult meg az a közfoglalkoztatási mintaprogram, amelynek keretében vágóhíd, húsfeldolgozó üzem és sertéstelep létesült – jelentették be kedden a Baranya megyei Drávacsehiben.
A félmilliárdos, 420 millió forintos belügyminisztériumi támogatással megvalósuló mintaprogram segítségével az ormánsági Drávacsehiben vágóhíd és húsfeldolgozó üzem, Szaporcán egy ezer sertés tartására alkalmas telep, keverőegység és kocaszállás létesült, tizenkilenc új munkahely jött létre.
Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért és vízügyért felelős helyettes államtitkára a húsüzem átadóján arról szólt, hogy a háztáji sertéstartás újjáélesztését, a gasztronómiai hagyományok ápolását és munkahelyteremtést szolgáló program azt mutatja, hogy „a közfoglalkoztatás értéket teremt”.
A közfoglalkoztatásban 2016-ban még 223 ezren vettek részt, az idén júliusban pedig már csak 103 ezren, a csökkenés arra utal, hogy a rendszerben lévők elsődleges munkaerőpiacra juttatásával kapcsolatos kormányzati szándék megvalósult.
Hoffmann Imre vélekedése szerint település- és vidékfejlesztést foglalt és foglal magában, az ország valamennyi hátrányos térségében értékteremtő folyamatokat indított el, a helyben történő elsődleges munkaerőpiacon való munkahelyteremtést szolgálta és szolgálja a közfoglalkoztatási program. Elmondta, a kormány 2018-ban 225 milliárd, 2019-ben pedig 180 milliárd forintot biztosított erre.
Kiemelte: Drávacsehi hosszú évek óta példamutató módon vesz részt a rendszerben 20-30 fővel a többi között a sertéstartás és takarmányozás területén, most pedig már a sertéshús feldolgozását is végzi. A két másik település bekapcsolódásával emellett kialakult a térségben a teljes feldolgozási lánc is, mondta.
Hoffmann Imre bejelentette: a Belügyminisztérium a közfoglalkoztatási programok bázisán gazdaságélénkítési programot dolgozott ki. Ez a Magyarország eltérő fejlettségű térségei közötti egyenlőtlenségeket hivatott csökkenteni. Elmondta, 445 települést érint az intézkedés, idén „pilot programként” már 50 településen indul meg a „közfoglalkoztatás során létrehozott termelői kapacitás továbbfejlesztése” – fogalmazott.