A pénteki ünnepnap miatt ezen a héten négy napig zajlott kereskedés a tőzsdén, amelynek részvényindexe, a BUX a csütörtöki zárás után 637,12 pontos, 1,49 százalékos csökkenéssel, 42 159,58 ponton fejezte be a hetet. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt tegnapelőtt, a vezető papírok gyengültek a szerdai záráshoz képest. A nemzetközi hangulat eközben romlott, habár a magyar index esését főként az elmúlt napok emelkedése után bekövetkezett profitrealizálás okozta – magyarázta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője a távirati irodának. Ez az elmúlt időszakban jelentősen erősödő OTP-részvényeket érintette.
Nem sikerült rosszul a Mol csütörtökön megjelent harmadik negyedéves jelentése, mégis esett az olajrészvények ára, ám ez az elemző szerint ugyancsak technikai okokkal magyarázható. A nemzetközi befektetők ugyanis a szaúdi állami olajcég részvényeinek kibocsátására várnak, és valószínűsíthető, hogy ezért adnak el más olajipari papírokat. A hét utolsó kereskedési napján a Mol 64 forinttal, 2,15 százalékkal, 2912 forintra csökkent a 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 2,09 százalékkal, 13 570 forintra esett, a bankpapírok forgalma 5,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,57 százalékkal, 439 forintra gyengült, miközben a forgalma 283,9 millió forint volt.
A Richter árfolyama 10 forinttal, 0,18 százalékkal, 5460 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.