Már négyszáz engedéllyel rendelkezik a Paks II-beruházás – jelentette be Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója kedden Pakson, miután egyeztetett Süli Jánossal, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterrel. Az orosz főberuházó vállalat vezetője megerősítette: a Paks II-projekt létesítési engedélykérelmét jövő év június 30-ig benyújthatja a megrendelő az Országos Atomenergia Hivatalhoz. Ezt megelőzően a Roszatom folyamatosan eljuttatja a dokumentumokat a Paks II. Zrt.-hez, amely március végéig a teljes anyagot megkapja. A hatóságnak 15 hónap áll majd a rendelkezésére, hogy elbírálja a terveket.
Alekszej Lihacsov arról is beszélt, hogy a magyar és az orosz fél között konstruktív az együttműködés, és a beruházás előrehaladtával Orbán Viktor is elégedett – erről az orosz elnöki delegáció múlt heti, budapesti látogatása alkalmával beszélt a Roszatom első embere a miniszterelnökkel. A kormányfő akkor azt is kérte, hogy a főberuházó ne dőljön hátra, ezért – fűzte hozzá Lihacsov – mindent megtesznek, hogy a szerződéses határidőknek megfelelően teljesüljenek a munkák. A műszaki tervek átadása például néhány nappal a határidő előtt, szeptember 30-án teljesült. A jövő héten pedig több tíz orosz mérnök érkezik a vállalat paksi telephelyére, hogy közreműködjenek a további munkákban.

Fotó: NVNPP
A műszaki tervek átadását követően kell bizonyítani a hatóság felé azt, hogy minden nukleáris biztonsági követelménynek meg fog felelni a két, egyenként 1200 megawatt kapacitású atomerőművi blokk – erről Süli János beszélt, aki kiemelte: a 3+ generációs létesítmény a világon a legmodernebb atomerőművi technológiát képviseli és olyan biztonsági rendszerekkel lesz felszerelve, amelyek garantálják, hogy a legkisebb valószínűségű baleset bekövetkeztében sem jut a környezetbe radioaktív szennyezés.
– A létesítési dokumentációt olyan minőségben szeretnénk beadni a hatósághoz, hogy annak elegendő legyen a 15 hónapnyi idő a jóváhagyáshoz. Ehhez nemzetközi szakértőket is segítségül hívunk az engedélykérelem előzetes áttekintésére, ők is tanúsíthatják majd, hogy a magyar és az európai uniós előírásoknak is megfelel a létesítmény – szögezte le a miniszter.