Nagyon megugrott a szakmunkára jelentkezők száma

Intenzív évet zárt tavaly az álláshirdetési és -keresési piac. A jelentkezők száma közel tizedével emelkedett az előző évhez képest, míg a cégek automatizálási szándéka magasabb fordulatszámra kapcsolt. Az év jellemző tendenciáinak markáns eleme, hogy a munkáltatók nyitottabbá váltak az atipikus foglalkoztatási formákra.

Magyar Nemzet
2020. 01. 16. 14:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hazai álláskeresési piacon tavaly a jelentkezések száma összességében 9 százalékkal növekedett a 2018. évihez képest, ám a jelentkezőkből közel annyi akadt, mint egy évvel korábban – derül ki a Profession.hu saját adatbázisából készített friss, az elmúlt évet összefoglaló statisztikájából. A cég csütörtöki közleménye szerint mindez arra utal, hogy az elmúlt évben az emberek a korábbi évekhez képest intenzívebben kerestek munkát.

Jelentkezésszámok alapján legnagyobb növekedést a szakmunka területén regisztrált az állásportál. Annak mértéke elérte a 22 százalékot. Kiemelkedő előrelépés volt a vendéglátás (20 százalék), a mérnöki szakmák (14), és az adminisztrációs pozíciók (13) területén is.

A vendéglátás a közzétett hirdetések esetében is kiemelkedő szektor volt, hiszen 17 százalékos bővülés jellemezte. Ezzel messze a legnagyobb fejlődést mutató ágazat volt. Ezen túlmenően a bankok és az oktatási helyekre intenzíven kerestek alkalmazottakat a munkáltatók: mindkét esetben 5-5 százalékkal bővül a feladatott álláshirdetések száma. A statisztikákból kiderül, hogy a bankszektorban az egy hirdetésre eső jelentkezők száma mérséklődött, így ha ez a tendencia folytatódik, idővel akár szakemberhiány is lehet a szektorban. Az építőipar és a szállítási munkák esetében az adatok szerint is kapacitásaik határára jutottak a vállalkozások. Mindkét területen csökkent a feladott hirdetések száma (4, illetve 8 százalékkal), ellenben a jelentkezések érdemi emelkedést mutatnak (12, valamint 8 százalékkal).

A múlt év álláspiaci statisztikáit vizsgálva a társaságok erősödő automatizálási törekvéseinek jelei is fellelhetőek. A gyártás, termelés területén 11 százalékos hirdetésszám visszaesést, vagyis úgy tűnik cégek sora komoly lépéseket tett, hogy azokon a helyeken, ahol erre módja nyílik, a humán munkaerőt gépi megoldásokra cserélje.

Az érdemi fejlemények közé sorolandó, hogy az atipikus foglalkoztatási formák felé nyitottabbak lettek a munkáltatók. Ennek köszönhetően a 6 órás részmunkaidős állások száma 33 százalékkal, a 4 órásoké pedig 39 százalékkal ugrott meg. A rugalmas munkaidejű álláshirdetések száma pedig 8 százalékkal bővült az egy évvel korábbi szinthez képest.

Az álláskeresésekben közzétett fizetések változását is monitorozta a Profession.hu. Ezek alapján az adminisztrációs feladatokat ellátók örülhettek a leginkább, hiszen 21 százalékos bérfejlődést lehetett látni. A fizikai munkák esetében ugyanez 10 százalék, míg a szakmunka esetében 8 százalék volt. Ezekben a munkakörökben tetemes reálbér növekedés történt, hiszen az említettek jócskán meghaladják statisztikai hivatal által a napokban közzétett 3,4 százalékos 2019. évi átlagos inflációt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.