Ősszel nyit az elátkozott repülőtér

Most már biztos, hogy ősszel megnyitják az új berlini központi repülőteret: a Lufthansa foglalási rendszerében november 8-a után már Berlin-Brandenburg (BER) szerepel helyszínként. Az elátkozott légikikötő 2011 ősze óta áll üresen, a vasútállomásra üres vonatok érkeznek. A beruházás a tehetetlen és korrupt városvezetés jelképévé vált.

2020. 03. 06. 7:34
Media tour around Berlin Brandenburg international airport Willy Brandt (BER) in Schoenefeld
Tesztüzem. 2006-ban történt az első kapavágás, 2012-ben pedig át kellett volna már adni a létesítményt Fotó: Reuters
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BER a frankfurti és a müncheni után a harmadik legnagyobb németországi repülőtér lesz. A beruházás költségei elérik a 6,5 milliárd eurót (2180 milliárd forint), ami csaknem a háromszorosa az első költségvetésben tervezett 2,4 milliárd eurónak. A csúfos kudarc politikai következményekkel is járt: 2014 augusztusában lemondott Klaus Wowereit, Berlin kormányzó főpolgármestere.

A tartományi rangú német fővárost 2001 óta irányító szociáldemokrata politikus távozását a BER körüli botrányokkal magyarázták. A szövetségi kormány, Berlin és Brandenburg tartomány által közösen finanszírozott beruházást irányító cégnél kipattant korrupciós ügyek ugyanis megtépázták Klaus Wowe­reit tekintélyét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.