Piaci forrásaink jelezték, hogy még mindig stabil az árutartalék a láncoknál, sőt húsvét közeledtével a cégek egy ideje eleve nagyobb készletekre adnak le megrendeléseket, és már látszik, hogy teljesíthető a megnövekedett kereslet a hazai ipar, illetve a beszállítók oldaláról is. Ráadásul több multiláncnak a régióban lévő más leánycégekkel közös beszerzési politikája van, azaz más piacaikról is pótolhatják a hazánkban felmerülő fokozott áruigényt.
Ez ugyancsak a vásárlók biztonságérzetét erősíheti itthon, akik egyébként a tapasztalatok szerint egyre kevésbé tartanak a koronavírus korlátozó hatásaitól, a fogyasztói magatartás kezd visszatérni a szokásos kerékvágásba, habár még várhatók erős hullámok, például a fizetések miatt az előttünk álló hét végén is.
Tanúsítványt kérnek
Kutyaszorítóba kerültek az olasz termelők az alapján, amit a Magyarmezogazdasag.hu szakportál közölt az olasz Italiafruit News híradására hivatkozva. Teresa Bellanova olasz agrárminiszter levélben tájékoztatta Giuseppe Conte miniszterelnököt és Roberto Speranza egészségügy-minisztert arról, hogy mely pontokon sújtja a zöldség-gyümölcs ágazatot – beleértve a logisztikai hátteret is – a koronavírus olaszországi terjedése. Sérelmezte, hogy a külföldi élelmiszer-kereskedelmi láncok és hatóságok pluszgaranciákat kérnek a piacaikra kerülő olasz termékek fertőzésmentességéről, holott köztudott, hogy így nem terjed a vírus. A miniszter szerint árlenyomó szándékú spekuláció is állhat a háttérben, számos lánc érezhetően tartózkodni kezdett az olasz áruktól.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!