Szigorú büntetéseket kellene kilátásba helyezni azoknál a kereskedőknél, akik nem saját árukészlettel dolgoznak, de „raktáron lévő”, „azonnal rendelhető” státuszban tüntetik fel a termékeiket, ugyanakkor nem tudják időben teljesíteni a rendeléseket.
A csoport kiemelten fontosnak tartja, hogy a nem élelmiszer-kiskereskedők is szerepeljenek az uniónak azon listáján, amely a legsúlyosabban érintett ágazatokat azonosítja.
A gazdasági válság miatt javasolják, hogy a nem élelmiszer-kiskereskedőket vonják be a lehető legtöbb hazai/nemzetközi intézkedésbe, amely átsegítheti őket ezen a nehéz időszakon és még utána is.
Segítséget jelentene, ha a bérleti szerződésekben rögzített bankgaranciák kedvezményezettjei nem hívhatnák le a bankoktól a fedezeteket, hanem első körben indítsanak tárgyalási, fizetési ütemezési egyeztetéseket a kintlévőségüket okozó partnereikkel.
A járvány miatt érintett üzletágak esetében fizetési haladékot is kérnek az adóelőlegekre. A bevásárlóközpontok esetében a kereskedelmi területek bérbeadására a várható bevétel kiesés miatt szükség lenne az ÁFA fizetési kötelezettségekre vonatkozóan halasztási lehetőségre.
Az egyéb javaslatok között szerepel az is, hogy közegészségi kockázat miatt a kritikus időszak végéig szüneteltessék a betétdíjas üvegekre vonatkozó visszaváltási kötelezettséget. A szupermarketek nyílt eladóterében elhelyezett önkiszolgáló salátabárok használatát pedig nem javasolják.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!