Tisztelt Címzett!
Mindenekelőtt szeretném kifejezni elismerésemet és köszönetemet a kereskedelemben tevékenykedő valamennyi dolgozónak az elmúlt hetekben nyújtott munkájáért, amellyel lehetővé tették, hogy a magyar lakosság hozzájuthasson minden szükséges élelmiszerhez és áruhoz. A jelenlegi helyzetben kulcsfontosságú az élelmiszerlánc zavartalan működése, és a kereskedelmi szektor magas színvonalon helytállt ebben a rendkívüli helyzetben is. A fogyasztók érdekében azonban tovább kell dolgoznunk és együttes erőfeszítéseket tennünk annak érdekében, hogy a következő időszakban is fenntartsuk az ellátási lánc megfelelő működését.
A koronavírus-járvány, amely 2020 elején a világ számos országában, így hazánkban is megjelent, nagyon súlyos terhet ró az egész magyar gazdaságra, és várhatóan valamennyi gazdasági szektornak különböző mértékű, de jelentős károkkal kell számolnia.
A járvány negatív hatásai már az agráriumban és az élelmiszer-gazdaságban is érezhetőek, hiszen a szerte a világban és az Európai Unióban meghozott járványügyi intézkedések okán jelentősen csökkennek exportlehetőségeink, változékonnyá válik a hazai fogyasztás dinamikája, ami hatalmas károkat okoz az ágazatban tevékenykedő szereplőknek és veszélyezteti jövőbeli fennmaradásukat.
Minden ágazat, így az agrárium és az élelmiszer-gazdaság is megsínyli a válságot, azonban közösen tehetünk azért, hogy csökkentsük a károk mértékét és lehetővé tegyük a gazdaság minél gyorsabb regenerálódását. A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy kezelje a járvány által előidézett negatív gazdasági hatásokat, de ebben a munkában kiemelt szerepe van a közös társadalmi felelősségvállalásnak is.
Az Agrárminisztérium vezetőjeként úgy vélem, hogy mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a magyar munkahelyeket megőrizzük és a hazai gazdasági szereplőket a rendelkezésünkre álló lehető legtöbb eszközzel segítsük, hogy ellensúlyozni tudjuk a koronavírus okozta járvány negatív hatásait ágazati szinten.
Miniszterként és civilként egyaránt hiszek a társadalmi felelősségvállalásban, ezért jelen levelemben szeretném felkérni önöket arra, hogy a magyar mezőgazdasági termelők és élelmiszer-feldolgozók védelme, a hazai munkahelyek megőrzése érdekében, a szolidaritás jegyében fonják szorosabbra együttműködésüket a hazai agrár- és élelmiszeripari beszállítókkal, segítve ezzel a magyar lakosság minőségi magyar áruval történő ellátását. Kérem továbbá, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a magyar termékek elérhetőségét biztosítsák és fogyasztásukat ösztönözzék, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a hazai élelmiszer-gazdaság szereplői, vállalkozásaink, munkavállalóink és gazdálkodóink számára megteremtsük az esélyét a gazdasági életben maradásra ezekben a nehéz időkben.