Felkészültek a balatoni önkormányzatok a strandidővel közeledő hét végére: megnyitották az eddig elszigetelt partközeli területeket, és több helyütt már a fizetős fürdőkben is tehetünk egy sétát, ingyen. Újranyitott a húsvét óta zárva tartott partszakasz Keszthelyen, ahol a strandok, szabadtéri sportpályák, játszóterek továbbra sem látogathatók. Eközben Balatonfüred partközeli útjain megszüntették a forgalomkorlátozást, a már korábban is sétányként használt Kisfaludy-strand mellett a hét végétől az Esterházy strand is várja a napfürdőzőket.

Péntek délután a három kilométer hosszú, és a fővároshoz legközelebb eső, szebb időkben fesztiválhelyszínként szolgáló zamárdi szabad strandra is megérkeztek az első vendégek. Csákovics Gyula, az üdülőváros polgármestere a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: szívesen látják a „lakásfogságból menekülő családokat”, attól azonban tartanak, hogy lesznek olyan autós családok, akiknek nem jut majd hely a strand melletti ingyenes parkolóban.
Siófokon is már kiülhetnek a vendégek a kedvelt vendéglők, bisztrók, kávézók teraszára, és a város 17 kilométer hosszú partszakaszának nagy részén is lehetőség lesz sétálgatásra. Szombaton és vasárnap a déli órákban a 27-28 Celsius-fokot is meghaladhatja a levegő hőmérséklete, a víz hőfoka azonban nemigen lesz magasabb 18-19 foknál. – Napfürdőzésre, bőrlégzésre alkalmas lesz az idő, de számítani kell erős, és a testünkön kellemetlen nyomot hagyó UV-sugárzásra is – figyelmeztet Horváth Ákos meteorológus, a Siófoki Viharjelző Obszervatórium vezetője.