A Herman Ottó Intézet külön programot is indított. A HungAIRy projekt 2026-ig tart és nyolc magyarországi régiót érint, amelyekben ökomenedzser-hálózatot alakítottak ki, és megújítják a levegőminőségi terveket, érintve a lakosság, a mezőgazdaság és a közlekedés területét is. A hálózat június eleje óta működik.
Az Országos levegőterhelés-csökkentési program arról is szól, hogy az energetikai, klímavédelmi stratégiák megvalósítása egy terület kivételével csökkenti a légszennyező anyagok kibocsátását is. A kakukktojás a biomassza mint megújuló energiaforrás égetése. Ez klímavédelmi szempontból ugyan előnyösnek tartott, ugyanakkor a mezőgazdasági eredetű biomassza energetikai hasznosítása a talajok tápanyagelvonása miatt káros, emellett számottevő légszennyező anyag kibocsátásával jár. Ezért fontos, hogy a biomassza-tüzelést érintő intézkedéseket megfelelő körültekintéssel, a környezetvédelmi szempontokat előtérbe helyezve határozzák meg. Ennek alapján a program szerint a lakosság biomassza-tüzelését minimalizálni szükséges, illetve berendezésekkel, technológiákkal el kell érni, hogy a kibocsátás a lehető legkisebb legyen. A biomassza erőművi, ipari hasznosításánál pedig szigorú kibocsátási határértékek betartásának megkövetelésével kívánja a kormány elérni a lehető legkisebb mértékű légszennyezést.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!